Továbbra sem tud kiegyezni a kormány az ENSZ tervével

Elfogadhatatlan a magyar kormánynak az ENSZ migrációs cselekvési tervének néhány pontja – ezt Szijjártó Péter külügyminiszter mondta mai sajtótájékoztatóján. Azt, hogy mely pontokra gondolt, nem mondta el. Az ENSZ-dokumentum egyébként a migráció szabályozását szeretné, és épp az a célja, hogy az irreguláris migrációt megakadályozza. Többek között olyan pontokból áll, hogy az emberek kapjanak objektív tájékoztatást, vagy hogy az államok közösen lépjenek fel a migrációt kiváltó folyamatok ellen.

A menekültek helyzetén ugyanúgy segíteni kíván az ENSZ migrációs csomagja, mint a több százezer külföldön dolgozó magyarnak. A dokumentum célja az is, hogy a migráció okozta problémák megoldásába jogvédőket és civil szervezeteket is be kell vonják.

Áttekintettük ezt a New York-i deklarációt, és áttekintettük az ENSZ-főtitkár múlt héten tett nyilatkozatát is, és a következő megállapításokat teszem: először is a New York-i deklaráció és a főtitkári nyilatkozat alapállása teljesen ellentétes Magyarország álláspontjával, teljes mértékben ellentétes Magyarország érdekével és teljes mértékben ellentétes Magyarország biztonsági érdekeivel – a külügyminiszter szerint a főtitkári nyilatkozathoz képest enyhébb a két napja nyilvánosságot kapó tervezet, emiatt a kormány álláspontja is megenyhült. Bár még mindig vannak elfogadhatatlan pontok, a kormány már nem veti el egyértelműen a tervezetet. Szijjártó Péter a jövő hétre ígért konkrét véleményezést.

– Első olvasatra van benne olyan, amit úgy látnak, hogy elfogadhatatlan?– Van.– Mi?– Nézze, lefolytathatjuk ezt a párbeszédet, és nem akarom komolytalanra venni sem az ön munkáját, sem az enyémet. Azt javaslom, ezt folytassuk le a jövő héten, amikor konkrét elemzéssel tudok előállni. Ez a dolog túl komoly, hogy első látszatra adjak mély elemzést, merthogy nem tudok.

Mikor nem volt migráció Magyarországon? Kivéve az idehívott szovjet csapatokat. A szocializmus alatt – Nagy Boldizsár nemzetközi jogász a Hír TV-nek azt mondta: a dokumentumban nincs olyan pont, ami egy demokratikus állam számára ne lenne elfogadható. Ha Magyarország nem ért egyet vele, az azt jelenti, hogy a világ országainak a jelentős részével nem ért egyet.

Én elolvastam ezt a szöveget, és úgy láttam, hogy minden pontja összhangban van azzal, amit egy joguralom alatt álló demokratikus állam követhet. Nincs benne egyetlen olyan pont sem, tehát nem buzdít migrációra. Azt a triviális tényt rögzíti, hogy a migráció olyan mint a gravitáció. Nem elkerülhető. Épp Magyarországon tudjuk ezt, hiszen a dolgozó munkaképes lakosság több mint 10 százaléka külföldön dolgozik. Ez magától értetődő, hogy ha valaki Szarajevóban filmet oktat, az migráns. Ha Svédországban kórházban dolgozik, akkor is migráns – vélekedett Nagy Boldizsár.

A dokumentum pedig épp nekik segítene például abban, hogy könnyebben tudják a fizetésüket hazautalni. A kormány várhatóan a jövő hétre dönti el, hogy Magyarország marad-e az ENSZ migrációs tervének a tárgyalásán.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »