Továbbra is reng a föld Olaszországban

Nemzeti gyásznapot tartanak szombaton Olaszországban a négy nappal ezelőtti földrengés áldozatainak emlékére, miközben tovább reng a föld a katasztrófa térségében, és még mindig érkeznek hírek újabb és újabb áldozatokról.

A polgári védelem tájékoztatása szerint szombat délre 290-re emelkedett az áldozatok száma, miután újabb holttesteket találtak az éjszaka folyamán Amatrice városában, ahol a legnagyobb pusztítást okozott a szerda hajnali 6,2 erősségű földmozgás. A Roma szálloda romjai alatt éjszaka három holttestet találtak. Egyedül Amatrice városában 230 helyi lakos és turista halt meg.

Legfrissebb összesítés szerint nyolc román, három brit, egy spanyol, egy kanadai és egy albán állampolgár is van a halálos áldozatok között.

A túlélők utáni kutatás folytatódik négy nappal a természeti csapás után, de egyre haloványabb a remény, hogy találnak még élőket az összedőlt épületek romjai alatt.

Szombatra virradóra is több utórengés volt a térségben, a legerősebb egy 4,2 erejű fokozatú volt. Az olasz földtani intézet szerint a szerda hajnali nagy földrengésnek óta 1330-nál több utórengése történt. Egy utórengés pont akkor történt, amikor leszállt a katasztrófához közeli helyszínen Sergio Mattarella államfő helikoptere. Az elnök azért érkezett, hogy személyesen is szemügyre vegye a természeti katasztrófa okozta pusztítást, és részt vegyen az áldozatok temetésén.

Olaszország-szerte szombaton gyásznapot tartanak az áldozatok emlékére, félárbocra eresztették az állami intézményeken a nemzeti lobogókat. Az Amatricéhez közeli Ascoli Piceno városába eltemetnek szombaton 35 áldozatot, egy sportcsarnokban ravatalozták fel őket, és már órákkal a szertartás előtt gyászolók sokasága gyűlt össze a helyszínen. Az állami gyászszertartáson Sergio Mattarella és Matteo Renzi miniszterelnök is részt vesz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »