Továbbra is gyanús a Clintonékkal jó kapcsolatot ápoló, pedofil zsidó milliárdos, Epstein halála

Továbbra is gyanús a Clintonékkal jó kapcsolatot ápoló, pedofil zsidó milliárdos, Epstein halála

Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentése szerint személyi változásokat hajtottak végre annak a manhattani börtönnek az irányításában, ahol az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt milliárdos, a zsidó származású Jeffrey Epstein meghalt. Donald Trump elnök teljes körű vizsgálatot követelt Epstein halála körülményeinek feltárására.

A tárca közleménye szerint a börtön igazgatóját áthelyezték, míg a börtön két másik tisztségviselőjét a vizsgálatok lezárultáig szabadságra küldték. Kerri Kupec, az igazságügyi minisztérium szóvivője bejelentette azt is, hogy a manhattani börtönnek új ügyvezető igazgatója lesz James Petrucci személyében. A döntést azt követően hozták nyilvánosságra, hogy

Donald Trump elnök teljes körű vizsgálatot követelt Epstein halála körülményeinek feltárására.
Mint ismert, az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt milliárdos Jeffrey Epsteint szombatra virradóra találták eszméletlenül a cellájában, azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség és a börtön hivatalos közleménye szerint öngyilkosságot követett el, azonban továbbra is sok a kérdés, például hogy ez egy 24 órás megfigyeléssel ellátott magánzárkában hogyan történhetett meg. Az igazságügyi orvosszakértő azonban a boncolás után – vasárnap este – nem véletlenül közölte azt, hogy további információkra van szüksége a halál okának megállapításához.

Hírdetés

William Barr igazságügyi miniszter már szombaton vizsgálatot ígért, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) meg is kezdte a nyomozást, a szövetségi nyomozók a hét végén az amerikai Virgin-szigetekhez tartozó Kis St. James-szigeten – Epstein magánszigetén – voltak, ahol átkutatták a milliárdos „szextanyaként” emlegetett birtokát.

Clintonék kapcsolata Epsteinnel

Köztudott, hogy Bill Clinton volt elnök 26-szor vette igénybe Epstein magánrepülőjét, többször vendégül látta regnálása alatt a Fehér Házban, valamint donorként is számíthatott Epsteinre. Terrence K. Williams színész és közéleti kommentátor Twitter-bejegyzése nagy port kavart, amelyben a színész közzétette Epstein és a Clinton házaspár fotóját, mellé pedig azt írta: „Jeffrey Epsteinnek információi voltak Bill Clintonról, és most halott. Már látom a Trump elleni megjegyzéseket, de tudjuk, hogy ki tette ezt!”

pesti srácok.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »