Továbbra is csak ígéret az amerikai–orosz békülés

Az Egyesült Államok kész együttműködni Oroszországgal olyan ügyekben, amelyek az amerikai nép érdekeit szolgálják – jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csütörtökön Bonnban, miután megbeszélést folytatott orosz kollégájával.

Olyan esetekben, amikor nem értünk egyet, az Egyesült Államok fel fog lépni a saját és szövetségesei érdekei védelmében – tette hozzá az új amerikai külügyminiszter, aki a G20-csoport külügyminiszteri találkozójára érkezett Bonnba.

Rex Tillerson – aki február eleji hivatalba lépése óta most először vesz részt fontos nemzetközi eseményen – újságíróknak arról is beszámolt, hogy arra kérte Moszkvát, tartsa be a minszki egyezményt és segítse az erőszak megfékezését Ukrajnában.

Üzleti jellegű tárgyalások

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a találkozó után elmondta: „pragmatikus, üzleti jellegű” megbeszélést folytatott amerikai kollégájával. Hozzátette azt is, hogy a tanácskozáson megállapították, hogy számos területen, különösen a terrorizmus elleni küzdelemben közösek a két ország érdekei, ugyanakkor nem került napirendre az Oroszország elleni amerikai gazdasági szankciók kérdése.

Lavrov azt is megemlítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök akkor fog személyesen találkozni egymással, amikor úgy ítélik meg, hogy „arra lehetőség nyílik”.

Moszkva a jelek szerint türelmetlenül várja azt a közeledést az Egyesült Államok részéről, amelyet Donald Trump még elnökké választása előtt kilátásba helyezett – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség, hozzátéve, hogy az ígéretekből a gyakorlatban egyelőre még semmi nem valósult meg.

Optimista brit álláspont

Rex Tillerson kétoldalú megbeszélést folytatott még Bonnban Boris Johnson brit külügyminiszterrel is. A találkozó után kiadott közleményében Johnson hangsúlyozta: semmi kétsége nincs afelől, hogy az Egyesült Államok továbbra is ugyanolyan elkötelezett marad a Nagy-Britanniával és a hozzá hasonló gondolkodású partnereivel való szoros együttműködés mellett, mint korábban.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter szintén tanácskozott amerikai kollégájával a G20-csoport külügyminiszteri találkozójának alkalmával. Ayrault a megbeszélés után újságíróknak arról beszélt, hogy úgy látja, az Egyesült Államok álláspontja az izraeli-palesztin viszály ügyében továbbra is „nagyon zavaros és aggasztó”.

„Emlékeztettem (az amerikai külügyminisztert) arra, hogy Franciaország számára kizárólag a kétállami megoldás lehetséges. A másik opciót, amelyet Tillerson vetett fel, nem tartjuk realistának” – jelentette ki a francia külügyminiszter.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »