Tovább tervez a Vígszínház élén Rudolf Péter

Tovább tervez a Vígszínház élén Rudolf Péter

Az igazgató az InfoRádióban bejelentette azt is, hogy három közismert színművésszel is bővül a teátrum társulata.

Már új igazgatói pályázatát írja Rudolf Péter, aki 2020. július elsejével másfél évre kapott megbízást a főpolgármestertől a Vígszínház vezetésére. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész úgy érzi, sokat tanult a koronavírus-járvány miatt előállt nehéz időszakban, és folytatni szeretné a megkezdett munkát.

Az InfoRádiónak adott interjúban bejelentette, hogy a következő évadtól Stohl András, Kovács Patrícia és Nagy-Kálózy Eszter is a Vígszínház társulatának tagja lesz.

„Amikor július elején átvettem a színházat, jeleztem: törekedni fogok arra, hogy minél kevesebb vendégszínész játsszon és a társulati tagokra épüljön a színház élete. Akit viszont meghívok vendégnek, azért hívom, hogy kölcsönösen megtapasztaljuk, milyen az együttműködés. A Bella Figura szereposztásában Stohl András és Kovács Patrícia már itt volt velünk az elmúlt évben – még ha azt nem is tudtuk teljesen végigcsinálni, hiszen csak a próbafolyamat premierig juttatott szakasza állt rendelkezésre, és őszre marad annak megismerése, hogyan reagálnak a nézők. Nagy-Kálózy Eszter pedig a Marius von Mayenburg: A kő című darabjában már játszott a társulattal.”

Hírdetés

Ők tehát új érkezők, és visszatér Orosz Ákos, valamint fiatal színészként a társulat tagja lett Bölkény Balázs, aki már dolgozik is a Szerelmek Városában, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében – sorolta Rudolf Péter.

Stohl András és Kovács Patrícia is volt már korábban a Vígszínház tagja. Szerződtetésükkel kapcsolatban az igazgató kifejtette: a Vígszínház, hasonlóan több más intézményhez, színészközpontú színház volt, és a közönség is nevekre érkezik, de közben nagyon sok minden történt az elmúlt mintegy 30-40 évben. Az egész színházi világ átalakult, a rendezői színház másfajta struktúrát, másfajta gondolkodást hozott létre. A kettőt kell illeszteni egymáshoz, Rudolf Péter szerint ezért van szükség az alázatos sztárra, bármilyen különös ez a szóösszetétel. „Lehet valaki úgy nézőcsalogató ember, hogy tudjuk, hogy ott a helye, vonzza a plakáton a nézői tekintetet a név, de közben a munkában koncentráltan és alázatosan tud dolgozni. Ilyen embereket szeretnék szerződtetni a jövőben.”

Van mire büszkének lennünk, mondta az igazgató, kiemelve: a társulat összekapaszkodása, alázata és tehetsége kellett ahhoz, hogy minden nehézség ellenére állhassák a sarat a járványlezárások nehéz időszakában.

„Nem ártott ezt megélni, hogy a Vígszínház mint brand mennyire vonzó, mert a streamelőadások nézettsége és a közönséggel való kapcsolattartás ezekben a nehéz időkben jelezte, hogy nagyon nagy tartalékai vannak a Vígnek. A vírushelyzetnek voltak jófajta konzekvenciái is, hiszen a világ minden pontjáról visszajelzéseket kaphattunk, és látszódott, hogy minden egyes streamünket milyen nagy figyelemmel követte a világ magyarsága. Látszik tehát, hogy jól tettük a dolgunkat, ugyanakkor a helyzet abszurd is, hiszen én még békeidőben nem vezettem a színházat. Tekinthetjük úgy a járványt, hogy ez egy igazán erőteljes kiképzés. Szerintem többet tanultam ezekben a hónapokban, mint egy esetleges békeidőben, amire nincs is rálátásom. Hiszen a kinevezésem pillanatában, amikor márciusban megtudtam, hogy júliusban már vezetni fogom a színházat, akkor karanténban ültünk” – mondta Rudolf Péter, hozzátéve: szívesen kipróbálná magát „normális” időszakban.

Az elmúlt időszak nehézségeivel kapcsolatban még felidézte: a járvány idején tudni lehetett, hogy amíg nincs vakcina, nem lesz megnyugvás, és egy ilyen szer megtalálásakor nem hetekben-hónapokban kell gondolkodni. Fájdalmas volt mindig újratervezni és A, B, C, D variációkat kidolgozni, és titkon mindig reménykedett az ember valamiféle csodában, hogy a homo sapiens mindenre képes és talán előbb lesz meg a vakcina. „Előbb is lett meg talán, de még hosszú idő, mire „béke” lehet a Vígszínházban és a világban. És a békét mindig előbbre datálta lelkileg az ember, de aztán mindig megrázta magát és indult tovább.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »