Tovább tart nyitva a somorjai és dunaszerdahelyi temető

Tovább tart nyitva a somorjai és dunaszerdahelyi temető

A közelgő Mindenszentek ünnepe és Halottak napja miatt már most is tovább tart nyitva a somorjai és a dunaszerdahelyi temető. Somorján épp befejezték a temető előtti tér átalakítását, Dunaszerdahelyen pedig a Gyurcsó István utca felújítását.

Somorján kora délelőtt még kevesen voltak a temetőben. Néhány síron már virágzott a krizantén, a városi közterület-fenntartó vállalat munkatársai a fák leveleit gereblyézték. A temető előtti téren pedig épp finiseltek a terület teljes rekonstrukciójával.

temető

Nagy József, a temető üzemeltetéséért is felelős Area városi közterület-fenntartó vállalat igazgatója lapunknak elmondta, hogy már most is tovább tart nyitva a temető, Mindenszentek ünnepe alatt és néhány nappal utána is a megszokottnál tovább látogatható majd a sírkert. „A héten már a téli nyitva tartásnál 2 órával tovább, este 8-ig van nyitva a temető. A két ünnepnap reggel 8-tól este 10-ig, majd utána is 8-ig látogatható. Igyekszünk úgy megszervezni a nyitva tartást, hogy ne legyen egyszerre nagy tömeg a temetőben“ – mondta Nagy József.

Hírdetés

Somorja

Az elmúlt hetekben teljesen átalakították a temető előtti teret. Az eddigi 5 helyett már 43 autónak van hely a parkolóban, felújították a temető bejáratát, újraaszfaltozták az utat, új járdákat építettek, a föld alá helyezték a csatornázást és a vezetékeket, új közvilágítással látták el a parkot. Most zárul a faültetés, a kivágott fák helyett háromszor annyi új egyedet ültettek. Nagy József megjegyezte, hogy ugyan a munkát már befejezték, a tér azonban csak tavasszal lesz teljes, ekkora érkeznek meg a megrendelt padok a temető előtti területre.

Néha feltorlódott a kocsisor a dunaszerdahelyi városi temető főbejáratánál délelőtt. A Kisudvarnoki úti jelzőlámpás kereszteződés után a parkoló, és parkolóhelyet kereső autók sora követelt fokozott figyelmet a sofőröktől. A múlt héten befejeződött a temető mellett haladó Gyurcsó István utca felújítása, így az autósok az oldalsó bejárathoz közeli parkolót is használhatják.

temető

Dunaszerdahelyen november 7-ig a nyári nyitva tartás érvényes a temetőkben, a város honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Kisudvarnoki úti temető reggel 8-tól este 9-ig látogatható. Hétvégén és azt azt követő két napban fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a helyiek. Az állami és a városi rendőrség egységei közösen ügyelnek majd a rendre és a forgalomra.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »