Tovább szigorítja a bevándorláspolitikát Bécs

Tovább szigorítja a bevándorláspolitikát az új osztrák kormány. Úgy fogalmaztak, hogy nullára akarják leszorítani a menedékkérők számát. Sok bűncselekményt követnek el a bevándorlók Ausztriában, főleg a fővárosban, Bécsben, ami komoly felháborodást okozott az utóbbi hetekben. Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az osztrák szigorítás miatt muszáj még jobban őrizni Magyarország déli határát, mert különben itt ragadhatnak azok, akik átjutnak a kerítésen.

Vérnyomok borították az egyik bécsi utcát március elején, amikor egy afgán férfi szúrt le egy vaktában kiválasztott háromfős családot. Majd néhány órával később drogdílerét is megkéselte. Tettét mindössze annyival tudta indokolni, hogy rossz hangulatban volt. Az osztrák főváros lakosságát megrázta a brutális támadás. De még idejük sem volt felocsúdni, mert újabb hasonló esetek történtek.

Egy algériai férfi megkéselt egy másikat egy droggal kapcsolatos vita hevében.  Majd az iráni nagykövetséget védő osztrák katonára rontott rá egy egyiptomi származású férfi, akit le kellett lőni. Néhány nappal később pedig az ideiglenes parlamenti épületet védő őrre támadt rá egy afgán férfi – őt paprikaspray-vel meg tudták fékezni.

A késes támadások óta fokozott készültség van az osztrák fővárosban. A Híradóban bemutatott felvételeket az M1 nézője készítette. Azokon látszik, hogy a rendőrök folyamatosan járőrőznek az utcákon és próbálják megfékezni a migránsokat.

Az új osztrák kormány a hivatalba lépése óta tervezi, hogy tovább szigorítják a menekültügyi eljárásokat. Herbert Kickl belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján már azt mondta, hogy nullára szorítják le az Ausztriában beadott menedékkérelmek számát.

Ausztria felébredt csipkerózsika álmából – így reagált az osztrák bejelentésére Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint: ha Ausztria bevezeti a szigorítást, akkor a bevándorlás legveszélyesebb időszaka kezdődik el, az ország ugyanis könnyen a migránsok gyűjtőtáborává válhat. A miniszter hangsúlyozta: ez új helyzetet jelent, tehát ha április 8-a után bevándorláspárti kormány alakul, akkor az ide érkező migránsok nem fognak tudni továbbmenni Nyugat-Európa felé.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez megemeli az április 8-i választás tétjét, hogy ha a bevándorlás ellenes politika fennmarad, akkor függetlenül az osztrák szigorításoktól továbbra is megfogjuk tudni védeni az országot , hiszen állni fog a kerítés, és szigorú határőrizeti szabályok maradnak érvényben. Ha azonban a Soros Györgyhöz köthető ellenzéki jelöltek kerülnek többségbe a magyar országgyűlésben, akkor egy bevándorláspárti politika alakul majd ki, amely nyomán Magyarország könnyedén a migránsok gyűjtőtáborává és végállomásává válhat – fogalmazott Szijjártó Péter.

Közben folyamatosak a próbálkozások a magyar határnál. Csak péntek hajnalban több mint 20 illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök.

A Baranya megyei Töttösön egy pakisztániakból álló csoportot, Kelebiánál pedig két palesztint fogtak el, akik egy tehervonat rakománya között bújtak meg. Egy líbiai férfi pedig egy gyorsvonat ülése alatt próbált Magyarországra szökni. A migránsok egyikének sem volt papírja, ezért visszakísérték őket az ideiglenes határzárhoz.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »