Tovább nőtt Szamoán a halálos áldozatok száma

Tovább nőtt Szamoán a halálos áldozatok száma

Ötven fölé emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Szamoán, a november közepén bevezetett szükséghelyzet intézkedései ellenére – közölte hétfőn a csendes-óceáni szigetország kormánya.

Az áldozatok túlnyomó többsége továbbra is gyermek.

Az adatok hétfő reggeli legfrissebb összesítése szerint a járvány kitörése óta 3728 kanyarós megbetegedést jelentettek az országban – közölte a szamoai egészségügyi minisztérium.

A halálos áldozatok száma 53 – ez egy hét alatt hússzal nőtt – és négy kivétellel, négy évesnél kisebb gyermekek estek a fertőző betegség áldozatául.

Hírdetés

A közösségi média felületeire feltett kormányközlemény szerint csak az előző 24 órában öt új halálos áldozatot és 198 újabb megbetegedést jelentettek.

Az új-zélandi rádió (RNZ) híradása szerint a mostani kanyarójárvány kiindulási pontja vélhetően Új-Zéland volt, de a járvány mostanra a csendes-óceáni térség más országaira, köztük a Fidzsi-szigetekre és Tongára is átterjedt.

Szamoa súlyos érintettsége azzal magyarázható, hogy a Hawaii és Új-Zéland között fekvő kétszázezres szigetországban a lakosság átoltottságának aránya az UNICEF adatai szerint alig 28 és 40 százalék között lehet.

A november közepén elrendelt szükséghelyzet értelmében a kormány bezárta az iskolákat és egy egyetemet is, és megtiltotta, hogy a 19 évesnél fiatalabbak nyilvános rendezvényeket látogassanak.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »