Tovább kutatják Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumát

Tovább kutatják Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumát

Megkezdték a héten az I. Szulejmán török szultán síremléke (türbéje) melletti, feltehetően egy dzsámi és egy derviskolostor romjainak teljes feltárását magyar és török tudósok Szigetvár mellett – közölte kedden az MTI-vel Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója.

A kutatócsoport vezetőjeként is dolgozó szakember tavaly decemberben jelentette be, hogy minden valószínűség szerint megtalálták I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést a szigetvár-turbéki szőlőhegyen.

Ahhoz azonban, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy a türbét találták meg, fel kell tárni a többi épület maradványait is és tisztázni kell az egymáshoz való viszonyukat – jegyezte meg akkor Pap Norbert.

Az erre irányuló ásatásokat és más vizsgálatokat hétfőn kezdte meg mintegy 15 magyar szakember és három török konzultáns, akik július 15-ig dolgoznak a helyszínen.

A kutatócsoport szerint Szulejmán 1566. szeptember 7-re virradóra, a katonai ostromtáborban hunyt el, halálát 48 napig titkolták a hadsereg előtt. A uralkodó belső szerveit eltemették, a táborhelyet megjelölték, amely fölé egy 1692-ig biztosan fennálló türbe, majd mellé dzsámi, derviskolostor, kaszárnya és más létesítmény épült.

Az így létrejövő Turbék települést balkáni török kerámiát használó népesség lakta, a kutatók elszórtan luxuscikkekre utaló nyomokat és ezüst éremleletet is találtak korábban.

Pap Norbert a kutatás legfontosabb idei feladatai között említette a települést védő árokrendszer meghatározását, valamint a tavalyi ásatások folytatásaként a feltételezett dzsámi és derviskolostor épületeinek teljes feltárását.

Az eddigi eredmények alátámasztani látszanak a türbére vonatkozó korábbi megállapításokat – közölte a kutatás vezetője.

I. Szulejmán magyarországi síremlékének jelentőségéről Pap Norbert az MTI-nek korábban azt mondta, hogy az Oszmán-háznak 36 uralkodója volt, többségük a birodalom fővárosában és környékén hunyt el, ott emeltek nekik síremléket. Két szultán temetésének azonban külön rendje volt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »