Tovább javult a Raiffeisen eredménye

Tovább javult a Raiffeisen eredménye

Szép számokkal rukkolt elő a Raiffeisen Bank International, de az oroszországi leány túl nagy súlyt képvisel a nyereségből, a piac pedig aggódik a szankciók miatt.

Bár az elemzői várakozásoknál jobban sikerült a Raiffeisen Bank International (RBI) eredménye, a hitelintézet részvényének árfolyama nagyot zakózott tegnap, nyitás után nem sokkal 6 százalékos mínuszba került. Az osztrák pénzügyi csoport az első fél évben 756 millió eurós konszolidált profitot ért el, ez 28,5 százalékkal magasabb a tavalyinál. A működési bevételek is nőttek mintegy 5 százalékkal éves bázison, főleg a növekvő kamatbevételeknek köszönhetően. Összesen 1,175 milliárd euró lett a működési eredmény, 12,2 százalékkal magasabb a tavalyinál.

A második negyedév 389 millió eurós nettó profitot hozott, ami elmaradt az egy évvel korábbitól, de ebben benne van egyszeri tételként az a 121 millió eurós veszteség is, amelyet a lengyelországi leánybank eladására tartalékoltak.

Utóbbi tranzakciót az idei utolsó negyedévben zárhatja le a bank. A konszolidált eredmény a második negyedévben 357 millió euró lett, ez is elmarad a tavalyi 367 millióstól, minden más mutató azonban javult. A nettó kamat-, a díj- és jutalékbevételek nőttek, a működési eredmény csaknem 16 százalékkal 625 millió euróra emelkedett.

Az idén nagyon sokat dobtak a Raiffeisen számain a csökkenő kockázati költségek. A pénzügyi csoport igyekezett leépíteni a nem teljesítő hitelportfóliókat, ezek aránya az év elején még 5,7 százalékos volt, az első fél év végére viszont már csupán 4,8 százalékon állt. Az idén ennek köszönhetően 83 millió eurónyi céltartalékot írtak vissza az első negyedévben, a másodikban pedig nem kellett újabb tartalékot képezni.

A befektetők nem az eredmények, hanem az Egyesült Államok Oroszországgal szemben tervezett szankciói miatt büntették a hitelintézetet, a legnagyobb profittömeg ugyanis eddig Oroszországból érkezett:

az ottani leány az első fél évben 237 millió euróval járult hozzá az eredményhez.

A jövő azonban bizonytalan, Johann Strobl vezérigazgató az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egyelőre nem lehet megmondani, milyen hatással lesznek az amerikai szankciók az ottani működésre. Az eddigiek nem érintették számottevő mértékben a Raiffeisen ottani érdekeltségeit, bár a rubel gyengülése miatt az anyacég tőkemegfelelési mutatója (Tier 1) is csökkenhet. Utóbbi egyébként 12,8 százalékon áll, közel van a 13 százalékos célkitűzéshez. Oroszország után Románia, Ukrajna, Csehország és Szlovákia termeli a legtöbb nyereséget. A magyarországi leány számai romlottak.

A nettó eredmény Magyarországon tavaly az első fél évben még 67 millió euró volt, ez az idén 26 millióra zsugorodott.

Ennek egyik oka, hogy az idén jóval kevesebb céltartalékot lehetett visszaírni, a tavalyi 41 millióval szemben csupán 11 millió eurónyit, emellett az ingatlanalap dekonszolidációja is elvitt 7 milliót. Bár nőtt a hitelállomány tavalyhoz képest, a nettó kamateredmény több mint 3 százalékkal csökkent az alacsony kamatkörnyezet miatt. A nettó díj- és jutalékeredmény minimális mértékben nőtt 2017-hez képest, a kereskedésen elért eredmény – amely egyébként viszonylag kis tétel a magyarországi Raiffeisen eredménykimutatásában – pedig több mint a kétszeresére ugrott. A gyorsjelentés szerint főleg devizaügyleteket bonyolítottak le az ügyfelek.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »