Tovább bővül a LogMeIn hazai központjában dolgozók száma

Tovább bővül a LogMeIn hazai központjában dolgozók száma

Közel egymilliárd dollárról három-öt év alatt hárommilliárd dollárra növelné bevételét a LogMeIn, a társaság hazai fejlesztőközpontjában idén 10-15 százalékos létszámbővüléssel számolnak – mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban Láng András, a cég új magyarországi vezetője, technológiai alelnöke.

A LogMeIn által a közelmúltban megvalósított felvásárlások hogyan érintik a magyarországi tevékenységet, a magyar fejlesztőket?

Pár évvel ezelőtt a cégeknek platformot kínálva léptünk be az IoT piacára, és nagyon sikeresek voltunk, nagy társaságok voltak az ügyfeleink között, de az évek során rádöbbentünk, hogy nem platformoldalon szeretnénk versenyezni, számunkra mindig is a szoftver mint szolgáltatás (SaaS) volt a prioritás. Ezen a területen a világ tíz legbefolyásosabb IT-vállalata között tartanak számon bennünket, és továbbra is a világ legnagyobb cégei az ügyfeleink, amelyek elegendő munkával látják el a magyarországi fejlesztőközpont munkatársait is. Ennek az iránynak a követése tehát kifizetődőnek bizonyult.

A prémium IoT-szolgáltatásokat kínáló részleg eladása azt jelenti, hogy teljesen kivonul az IoT-szegmensből a LogMeIn?

Nem akarunk kivonulni erről a területről. Az ügyféltámogatással foglalkozó részlegünk a szoftveres megoldásainkhoz csatlakoztatott eszközöket is támogat, vagyis IoT-ről is szó van, és ez természetesen folytatja tevékenységét.

Nemcsak elad, vásárol is a LogMeIn. Idén jelentették be, hogy nagyjából 350 millió dollárért megveszik a Jive Communicationst. Ez ad esetleg újabb feladatokat a magyarországi fejlesztőközpontnak?

Ez a konkrét ügylet nem a LogMeIn magyar részéhez tartozik, így ebben nincs feladatunk. Fontos azonban, hogy a magyarországi fejlesztőközpontra úgy szeretnénk tekinteni hosszú távon, mint elsődleges célpontra az akvizíciók fogadására, integrálására és továbbfejlesztésére. Erre egyébként már tökéletesen felkészültünk azzal, hogy az összesen 3500 fős cégünk legnagyobb fejlesztőközpontja itthon van. Ha a LogMeInen belül mérnöki vonalon bővítésre van szükség, akkor ahhoz a hazai központban adottak leginkább a feltételek. Jól látható, hogy a felvásárlások kapcsán a magyarországi központ jelentősége megnőtt, ami nem csak lokális eredmény, hiszen az amerikai Nasdaqon jegyzett cégként a teljes LogMeIn profitál a növekedésből.

Hírdetés

Milyen megoldásokat fejlesztenek Budapesten?

Budapest azért is kiemelten fontos, mert a LogMeIn három stratégiai fontosságú üzletága képviselteti magát itt, ami egyedül­álló a cégen belül. Legújabban a mesterséges intelligen­ciával (MI) támogatott beszédmegértésre ke­rült a fókusz a hazai fejlesztőközpontban. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az egyetemről kijövő hallgatókat tudunk alkalmazni, akik ráadásul ismerősen mozognak már ilyen területen. Hiszünk a hazai informatikai utánpótlásban, ezért a már meglévő felsőoktatási partnerségek mellett nyitottunk a tizenéves korosztály felé. A Lányok Napján fogadóhelyként működünk, és Magyarországon elsőként, önkéntes alapon hoztuk létre a CoderDojo-kurzusokat, amelyek a fiatal programozóknak adnak lehetőséget a kibontakozásra.

A mesterséges intelligencia, a gépi tanulás mindhárom fő üzleti részlegben stratégiai szerepkört tölt be. Az ügyfélkiszolgálás és a fogyasztói elköteleződés vonatkozásában a legérdekesebb, hogyan tudjuk automatizálni vagy egyszerűsíteni a folyamatot a manuális tevékenységhez képest, például amikor chatbottal beszélget egy vevő. Sokan szeretik hangoztatni, hogy van már ilyen megoldásuk, de azt kell mondanom, hogy vannak még olyan problémák, amelyek megoldásán az egész szektor dolgozik, például a ténylegesen élő, nem begyakorolt panelekre korlátozódó beszélgetések esetében. Azon is dolgozunk, hogy ezen javítsunk, és valós beszélgetést lehessen folytatni a chatbottal, amelynek a végén a fogyasztó eljut a probléma megoldásáig.

Reálisan mikor jöhet létre egy ilyen megoldás?

A tanulási folyamattól is függ. Nem az lesz a megoldás, hogy jön egy még okosabb algoritmus, hanem inkább az nyeri majd a versenyt, aki jobban tud adatot feldolgozni. Persze az is befolyásolja az eredményt, hogy mennyi adathoz fér hozzá valaki, és mennyire érti az adatok szemantikáját. Nagyon fontos ezzel kapcsolatban, hogy nem csupán az adatok mennyisége, hanem minőségük is meghatározó.

Milyen fejlesztéseket terveznek idén a budapesti központban, mennyi embert vesznek fel, lesznek-e újabb feladatok?

Az idén 10-15 százalékos létszámnövekedés lehet nálunk. Most 365-370 fő körül van a teljes létszám. Mivel az összes üzleti részlegnek dolgozunk, ha lesznek újabb akvizíciók, azok természetesen minket is érintenek majd.

A teljes interjú a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »