"Tötymörgés" helyett felelős politizálást várna el a kormánytól Z. Kárpát Dániel

Elszántság nélkül, az eddig tapasztalható kormányzati tötymörgéssel nem sok jóra számíthatnak a magyar fiatalok

– erről Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A képviselő elmondta, hogy a kormányzat részéről még most sincs felelős viselkedés az Airbnb-k ügyében, hiszen egységes központi szabályozás helyett inkább az önkormányzatokra tolta a felelősséget. Úgy véli, ez már a 2010-es évek első felében is kormányzati hatáskör lehetett volna. 

“2010-ben a Jobbik, amint bekerült a parlamentbe, azonnal jelezte, hogy mind a fővárosban, mind pedig vidéken elszabadultak az albérletárak, amelynek következtében például, egy fiatal pár számára egyre nehezebbé vált az otthonteremtés lehetősége.”

Z. Kárpát Dániel szerint 10 év elteltével az Airbnb-hez hasonló rendszerek több tízezer ingatlant kivettek a piacról “Magyarország kormánya pedig hirtelen meglepődött, hogy az albérletárak elszálltak.” 

“Pedig nem kellett volna meglepődni, hiszen számos európai nagyvárosban ugyanez történt, csak ott a helyi kormányzat igyekezett ezt a helyzetet ellensúlyozni”

– mutatott rá a képviselő.

Azzal viszont, hogy az önkormányzatokra tolta rá a felelősséget a magyar a kormány, tulajdonképpen a járványra hivatkozva kivéreztetett településeknek kell dönteniük arról, hogy “melyik ujjukba harapjanak.” 

Hozzátette, hogy a Jobbik nem az Airbnb betiltásában érdekelt, hanem abban, hogy szabályozzák ezt a rendszert. Azt szeretnék, ha a lakosságra hárult, elszabadult árakat féken tartaná a kormányzat.

Hírdetés

Véleménye szerint szükség volna a kínálati oldalon található ingatlanok bővítésére, méghozzá egy bérlakásépítési program megteremtésével, illetve az üresen álló ingatlanok megvizsgálásával. Ezen felül pedig lakhatási támogatási rendszert javasol a Jobbik politikusa, főleg azokon a településeken, ahol szinte megfizethetetlenek a lakhatás költségei. 

A párt elszánt a pusztán befektetési célú külföldi ingatlanvásárlások visszaszorításában is. Javaslatuk szerint a 30 év alatti, hallgatói jogviszonnyal rendelkező magyar fiatalok számára kiadott ingatlanok esetében teljes adómentességet biztosítanának.

Szánalmasnak tartja Ambrózy Áront

Lapunk megkérdezte a Jobbik alelnökét Ambrózy Áronról, a Pesti Srácok újságírójának viselkedéséről, aki nemrégiben veréssel fenyegette meg a parlament frissen megválasztott alelnökét, Brenner Kolomant és az LMP képviselőjét, Keresztes László Lórántot. A Jobbik politikusa, Z. Kárpát Dániel elmondta:

“szánalmasnak tartom, az újságírónak nehezen nevezhető személy megnyilvánulását, úgy gondolom férfi ilyet nem tesz.”

A Lánchíd felújításával kapcsolatos kérdésre válaszolva a politikus arról beszélt: a kormánynak először be kellene fejeznie a bosszúhadjáratát, szerinte kissé inkorrekt a felújítás számonkérése a rövid ideje hivatalban lévő új városvezetésen. Z. Kárpát Dániel szomorúnak nevezte, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején nem újították fel a hidat.

A kormány biztosítsa a szükséges forrásokat, és követelje meg a fővárosi önkormányzattól a kötelezően ellátandó feladatainak elvégzését!

– tette hozzá.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »