Tóth legyőzhetetlen volt új ruhájában

Tóth legyőzhetetlen volt új ruhájában

Utoljára rendezték meg a hétvégén a 100 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix nemzetközi dzsúdóversenyt. A viadal igencsak emlékezetesre sikeredett, hiszen a magyar válogatott három érmet szerzett: Tóth Krisztián arany, míg Ungvári Attila és Joó Abigél bronzérmet szerzett.

A hétvégén rendezték meg harmadszor – és egyben utoljára – a Budapest Grand Prix nemzetközi cselgáncsversenyt, amely a riói olimpia előtti egyik utolsó nagy viadal volt a sportágban. A verseny felvezető filmjében a magyar válogatott vb-ezüstérmes dzsúdósa, Tóth Krisztián mosolyogva vette át a nyári játékokra készített dzsudogiját.

– A király új ruhája… Már csak néhány győzelem hiányzik, hogy belakjam Rióig – mondta a reklámspotban mosolyogva a KSI 90 kilós klasszisa.

Nos, jelentjük, Tóth sikerrel belakta az új ruháját, hiszen folyamatosan javuló teljesítménnyel megnyerte a viadalt. Pedig abszolút nem volt könnyű sorsolása. Elsőnek a japánok új tehetsége, Otjusi Kota ellen hosszabbításban egy wazarival nyert, majd az izraeli Li Kochman következett, akit szintén az aranypontért zajló csatában intéssel győzött le. Innentől kezdve viszont parádézott Tóth: előbb az elődöntőben a brit Max Stewart, majd a fináléban a szlovén Michael Zgank ellen nyert idő előtt, így aranyérmesként zárt.

Ungvári Attila Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

– Nem készültünk külön erre a versenyre, az utóbbi időben erőfejlesztéssel foglalkoztunk, keveset dzsúdóztunk, egy kicsit nehezen álltam vissza. Éppen ezért az első két meccsem még nem volt az igazi, a döntőben viszont már éreztem a fölényt, és láttam ellenfelemen a kétségbeesést. Ő még csak egyszer győzött le, én azonban már hatszor vagy hétszer megvertem. Jó érzés arannyal zárni az olimpia előtti versenyszezonomat, hiszen ettől kezdve kizárólag Rió lebeg a szemem előtt. Edzőtáborból edzőtáborba fogok menni, igaz, azért lesz majd egy kis pihenő is – árulta el Tóth Krisztián, miután lejött a dobogó tetejéről.

Ekkor valaki a háttérből elsóhajtotta magát: „Bárcsak Rióban is ott állhatna…”

Ám nemcsak ő, hanem Ungvári Attila (81 kg) és a friss diplomás Joó Abigél (78 kg) is dobogóra állhatott. A „kis Ungi” az ukrán Viktor Makukhát verte ipponnal, majd a spanyol Shalva Kalabeghasvilit leléptették ellene szabálytalan fogásért. Jött a japán Yasuhiro Ebi, aki idő előtt jobbnak bizonyult a ceglédi dzsúdósnál, aki a vigaszágon aztán két szerbet vert ipponnal – Nemanja Majdovot és Bojan Dosent –, ezzel a harmadik helyen végzett. Mindkettőt egy nagyon sajátságos fojtásfogással kényszerítette a küzdelem feladására.

– Ezt a fojtástechnikát még 2008 körül fejlesztettem ki, akkor elég jól ment, és úgy tűnik, a mai napon is bevált, két szerbet is így győztem le. Ez a bronzmeccs végre olyan volt, amilyennek lennie kellett, a közönség fantasztikusan szurkolt, libabőrös volt a hátam, amikor mentem a tatamihoz – jelentette ki Ungvári Attila, aki ezzel a bronzérmével bejelentkezett a 81 kilós súlycsoport jövő évi budapesti vb magyar csapatába.

Joó Abigél a francia Christelle Garry legyőzését követően kikapott a szlovén Anamari Velensektől, így jöhetett számára egy másik szlovén, Klara Apotekar elleni bronzmeccs, amit a magyar versenyző simán nyert.

– Kicsit bánom, hogy az elődöntőben Velensek ellen megint leszorultam a földön, a földharcomon van még javítanivaló az olimpiáig. Sokszor arra várok, hogy megállítsák a meccset, de hiába, fél vagy egy percet védekezni kell. Egy biztos, a riói játékok előtt nagy lökést ad számomra ez a hazai pályán szerzett érem – fogalmazott a KSI 78 kilós klasszisa, aki 2014 után a második bronzérmét szerezte már a Budapest GP-én.

Joó Abigél Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Mindenesetre újfent bebizonyosodott, hogy három a magyar igazság. A harmadik, egyben utolsó Budapest Grand Prix-n a harmadik magyar aranyat nyerte Tóth Krisztián, és három magyar érem született vasárnap. A KSI 90 kilós dzsúdósa győzelmének tiszteletére megszólaló Himnusszal véget is ért a rövid életű magyar GP története: jövőre a budapesti világbajnokság miatt nem rendeznek hazánkban ilyen versenyt, 2018-tól pedig már egy szinttel magasabban folytatják a szervezők, vagyis Grand Slam-torna lesz Budapesten.

Két olimpikonunk, Tóth és Joó formája több mint biztató a riói olimpia előtt. Ezzel a nyári játékokra készülő magyar válogatott – nyolcan, Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg), Joó Abigél (78 kg), Ungvári Miklós (73 kg), Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg), Cirjenics Miklós (100 kg) és Bor Barna (+100 kg) vívta ki az indulási jogot – befejezte a versenyszezonját. Innentől kezdve valamennyien klubjukban folytatják a felkészülésüket Rióra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »