Tóth Ivett: „Meg kell edződni a nagy dolgokhoz”

Tóth Ivett kegyetlenül nehéz szezonon van túl. Tavaly nyáron Budapestről Svájcba költözött, hogy Linda van Troyen irányításával eddzen, aztán jött egy szerencsétlen lábtörés. Az előző évben Eb-8. és a vb-n olimpiai kvótaszerző műkorcsolyázó azóta csak kereste régi önmagát. Milánóban a szerencse is kellett hozzá, hogy bekerüljön a kűrbe, s végül a 23. helyen zárt, messze elmaradt egyéni legjobbjától. A 19 éves versenyzővel a kűr után beszélgettünk.

Mennyire van megelégedve a kűrjével?

Nem ez volt életem programja, eléggé elrontottam a tripla-triplámat is, s a legtöbb triplámat. Az a helyzet, hogy igazából nem is számítottam semmire, próbáltam nem nagyon ráizgulni, se nagyon rosszat, se nagyon jót nem várni, mert éreztem, hogy nem vagyok életem formájában. Azt hiszem, kihoztam a legtöbbet ebből a vb-ből, amit lehetett. Elég hosszú volt a szezon, s most végre vége.

A rövidprogramban is voltak hibái, úgy nézett ki, nem is fog kűrt futni, de végül Nicole Rajičová rontásainak köszönhetően bekerült a 24-be.

Még az öltözőben voltam, amikor bejött az edzőnőm, és elújságolta, hogy mégis bent vagyok. Nagyon megörültem, mert körülbelül húsz percig abban a tudatban voltam, itt a vége. Ez is egy érdekes szituáció volt… Végigfutott azért az agyamon, hogy életem első két vb-jén nem sikerült bejutni a döntőbe, tavaly sikerült…. Örülök, hogy végül most is meg tudtam tenni ezt a lépést. Bár, ahogy mondtam, nem életem programjait futottam, jó, hogy be tudtam mutatni a kűrt.

Ez volt élete legnehezebb szezonja?

Azt hiszem, igen. Már eleve nehezen kezdődött, a tavalyi világbajnokság után elég érdekesen lett vége a közös munkának az akkori edzőmmel, Sebestyén Júliával. Hullámvasút volt az egész szezon, de ilyen az élet, ettől is erősödik az ember mentálisan. Aztán a következőkben már megpróbál úgy odaállni helyzetekhez, hogy tudja, csak magára számíthat. Hiszem, hogy ha ilyen történéseken megy keresztül az ember, akkor tanulja meg csak igazán, kikre számíthat.

A Sebestyén Júliával való szakításról mindketten elég szűkszavúan nyilatkoztak. Egy év elteltével már lehet többet is tudni erről a konfliktusról?

Ahogy tavaly is mondtam, a vb után Sebestyén Júlia leült velem beszélgetni, és írásba adta, nem vállalja tovább a felkészítésemet az olimpiára, a bizalomvesztés miatt. Bővebben erről Julit kellene kérdezni, s aztán én is többet tudnék mondani.

A következő szezonban érettségizni is fog. Van már terve, hogyan fogja összeegyeztetni a kétféle terhelést?

Ebben az idényben mindent feltettem egy lapra, ezért a tizenkettedik osztályt nem tudtam befejezni. Az első félévet még nagyjából végig tudtam tanulni, de utána nem tudtam hazautazni a vizsgáimra, és úgy éreztem, csak a korcsolyára akarok figyelni. Ezért a következő évben újra kell járnom a tizenkettediket, és mindenképpen le kell érettségiznem. Idén teljesen azon voltam, hogy minden energiámat a korcsolyába tudjam belerakni. A következő szezonnal egy új olimpiai ciklus indul, ahol biztosan várnak majd meglepetések, de úgy gondolom, még van időm eldönteni, mi legyen.

Akkor még nem tudja, hol folytatja? Hogy marad-e Svájcban vagy visszatér Magyarországra?

Még nagyon friss a dolog, nem tudom. A tanulásom szempontjából ideálisabb lenne az otthonlét. Majd meglátjuk, hogyan alakul. Leülünk majd az edzőnőmmel és a szövetséggel beszélgetni, hogy ők mit javasolnak.

Mit gondol, miben fejlődött a legtöbbet a most véget ért idényben? Mit tanult meg ezalatt az egy év alatt?

Elég hullámzó volt a szezon, és nem lehet azt mondani, hogy a csúcsforma bármikor kijött volna, hogy bárhol nagyon jó rövidet vagy kűrt tudtam volna futni. Van olyan, amikor külsőleg nem látszik az emberben végbemenő fejlődés. Úgy éreztem, hogy ebben a szezonban nagyon sok helyzetben csak magamra számíthattam, és éppen az olimpiai szezonban kellett megtanulnom, hogy nagyon sok mindent egyedül kell végigvinnie az embernek. Ez lehet, hogy nem látszik kívülről, de bennem nagyon sok változás ment végbe. Úgy érzem, felnőttem. Felnőttem a feladathoz is, ahhoz, hogy a következő években is képviseljem Magyarországot.

Tóth Ivett kemény csajnak van elkönyvelve – előfordult, hogy elbizonytalanodott, feltette magának a kérdést, miért is csinálja ezt?

Minden sportolónak vannak hullámvölgyei. Volt olyan pillanat, amikor az ember legszívesebben leült volna az ágyra, és elsírta volna magát, hogy egyedül van, hogy nincsenek ott a szülei… Hiába vagyok közel húszéves, azért nekem is sokszor hiányoztak a szüleim a kintlét során, és nagyon sokszor voltak nehéz perceim. Tudtam, hogy a sérülés miatt lemaradásban vagyok minden szempontból, folyton ott volt a gondolat, hogy sietni kellene, dolgozni kellene… Ezért is volt nehéz felkészülni erre a szezonra, hiszen az ember folyamatos rohanásban volt, s emellett vissza kellett hozni a technikai elemeket és összerakni a programokat. Attól függetlenül, hogy nem versenyeztem annyit, mint korábban, most még nehezebb volt a felkészülés. Eleve az sokat számít, ha az ember nem a megszokott környezetében van… Persze ez abszolút jó volt, mert fel kellett nőnöm, és megkeményedett a lelkemnek az a része, amelynek bátornak kell lennie. Elégedett vagyok azzal, ahogy helytálltam, bár nyilván sok program után érezte azt az ember, legszívesebben most azonnal megcsinálná újra.

Azzal volt nehezebb megbirkóznia, hogy Svájcba költözött, vagy azzal, hogy megsérült?

Így együtt a kettő elég nagy próbatétel volt. Kiköltözni sem volt könnyű, de az még nyáron történt, az edzőtáborban pedig nem volt olyan különösebb változás. De miután lesérültem, nagyon nehéz volt elkezdeni egy új életet egy idegen országban, azzal a tudattal, hogy később kezdtem az olimpiai szezont, mint mindenki más… Tudom magamról, hogy nekem még a szezon elején jó, ha egy-két kisebb versenyen elindulok, és tudom gyakorolni a programokat. Most is két új programmal készültünk, ez is nehezítés volt. De ilyen az élet, meg kell edződni a nagy dolgokhoz.

Az utóbbi versenyeken gyakran minősítették hiányosnak az ugrásait. Ön is érzi, hogy valami nem olyan a technikájában, mint kellene?

Abszolút jogosak a visszaminősítések, nem vagyok ettől boldog. Tavaly nem volt ilyen sok hiányos ugrásom. Nagyon sajnálom, hogy ez így van, mert inkább elesem az ugrást, de legyen tiszta! Most viszont, ahogy a technikai pontszámomon is látszik, sok ugrást visszaminősítenek. Azon fogunk dolgozni, hogy minden ugrás tiszta legyen, és legközelebb egy általam megálmodott héttriplás programot tudjak odarakni.

Mit kíván magának a következő idényre?

Bátorságot, és azt, hogy az ember kicsit jobban higgyen magában.

Pedig nem olyannak látszik, mint aki nem hisz magában…

Kívülről sokszor minden másképp jön le. Az ember tartja magát, próbál jó példa lenni a kicsik előtt is…

Zárjuk pozitívan ezt a beszélgetést: mi volt a legszebb pillanata ebben a szezonban?

Amikor az olimpia után hazamentem a családomhoz, és ahogy fogadtak. Nekem ez volt a legnagyobb dolog, ami a szezonban történt.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »