Törvényt módosítanak, hogy Ivan Mikloš miniszter lehessen Ukrajnában

Törvényt módosítanak, hogy Ivan Mikloš miniszter lehessen Ukrajnában

Törvényt módosítana az ukrán parlament, hogy Ivan Mikloš legalább egy évig tölthessen be miniszteri posztot anélkül, hogy állampolgárságot szerezne. A pénzügyminiszteri pozícióra a szlovák politikust az ukrán parlament házelnöke, Volodymyr Hrojsman szemelte ki, és a szóban forgó módosítást is ő terjesztette be.

 

„2017. május 1-ig a pénzügyminiszteri pozícióra kinevezhető valamely külföldi személy, aki korábban egy külföldi kormány tagja volt, és aki beszéli az állami nyelvet, vagy feladatainak elvégzéséhez elegendő mértékben érti azt.” – rendelkezik a törvényjavaslat.

 

Mikloš a kinevezést elfogadná. Az ukrajnai témában többször is nyilatkozó politikus szerint számos hasonlóság van a Dzurinda-kormány előtti Szlovákia és a mostani Ukrajna között, és a reformok szükségességét hangsúlyozza.

 

Ukrajna rendkívül rossz gazdasági helyzetben van. A korrupció semmivel sem kisebb az egykori orosz-barát elnök, Biktor Janukovics távozása óta, de a polgárháborús körülmények miatt a szegénység óriási méreteket öltött.

 

A Nyugat már többször arra figyelmeztette Ukrajnát, ha nem szorítja vissza a korrupciót, leveszi róla a kezét. Ennek hátterében az áll, hogy az eddig folyósított támogatások nem jutottak el a megfelelő helyekre (beruházások, munkanélküliség, oktatásügy, stb.), és félő, hogy a továbbiakban nyújtott pénzügyi támogatások jelentős része is eltűnne a süllyesztőben.

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »