Történelmi cigánykirály-találkozó Szentendrén

Történelmi cigánykirály-találkozó Szentendrén

Roma uralkodók találkoztak a szentendrei kaszinóban, ahol Dorin Cioabă román és Robert Botos szlovák cigánykirály írta alá a szándéknyilatkozatot, amely akár egy új közép-európai roma együttműködés alapja is lehet.

romatal44_bRobert Botos és Dorin Cioabă (fotó: Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet)

A múlt heti találkozó, amelyről a Magyar Nemzet közölt tudósítást, sok érdeklődőt vonzott, a két tagbaszakadt, öltönyös, pecsétgyűrűs cigány ember egyre erősödő taps és hangos éljenzés közepette ölelte át egymást. A szlovákok cigányainak királyát két évvel ezelőtt választották meg a szlovákiai vajdák. Pontosabban „megvitatták, hogy ki is legyen a vezérük”. Ezt a Conradóként és Robert Botos első minisztereként, valamint egyetlen tanácsadójaként bemutatkozó férfi magyarázta el. Dorin Cioabă viszont örökölte címét: édesapja, Florin Cioabă 2013-ban hunyt el, így azóta a férfi a román romák és „a cigányok nemzetközi királya”.

Ők és a magyarországi roma közélet számos szereplője azért jött el a szentendrei Dunakorzóra, hogy szándéknyilatkozatot írjanak alá a kelet-közép-európai roma népesség felzárkóztatása, hátrányos helyzetük enyhítése, valamint közös oktatási koncepciók kidolgozása céljából. Aláírtak ezenkívül egy együttműködési nyilatkozatot is az Amerikai–Magyar Kereskedelmi Kamarával. Ennek elnöke, Barát Tamás elmondta: ők nem ígérik senkinek, hogy biztosan üzletet köthetnek az Egyesült Államokban, csak azt vállalják, hogy egyfajta „házasságközvetítőként” leültetik egy asztalhoz a feleket.

Dorin Cioabă lováriul megfogalmazott mondandójába román szavakat is kevert, arról beszélt, „nemcsak azért jöttünk, hogy együnk, igyunk”, hanem mert 25 évnyi kudarc után itt az ideje a térségbeli összefogásnak és az egységes fellépésnek, mert a cigány gyermekek jövője a tét, ezért meg kell nyitni az Európai Unió kapuját a romák előtt. A szlovák cigánykirály is az összefogást és a kirekesztés elleni fellépést szorgalmazta, mielőtt „visszakergetnek minket az erdőbe”. Román kollégájához hasonlóan ő is elítélte azokat, akik a saját zsebüket tömték a cigány ügyre szánt pénzekből, pedig ahogy a kassai cigánykirály fogalmazott: – Isten előtt sem jó, ha ellopják a cigányok vagyonát!

Az ebéd után következett a szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírása. A megállapodást magát Nagy Sándor, Tarlós István budapesti főpolgármester roma ügyekért felelős megbízottja történelminek nevezte, hangsúlyozva, hogy ilyen „huszonöt, de inkább harminc éve nem történt”. Mint mondta, a megállapodás egyáltalán nem valami vagy valaki ellen jött létre, sokkal inkább olyan alap, amely egyfajta „cigány visegrádi négyeknek” lesz tekinthető a későbbiekben. A megállapodás egyébként több térségbeli ország roma szakembereinek és civil szervezeteinek érdeklődését felkeltette, csatlakozási szándékukat már jó néhányan jelezték. A megállapodással kapcsolatban a két cigánykirály azt emelte ki, a cigányok egységének erősítésén túl olyan fiatalok képzésére van szükség, akik Brüsszelben is meg tudják értetni magukat.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »