Történelemértelmezés és a Nagy Háború

Történelemértelmezés és a Nagy Háború

Mint a kedves olvasók figyelemmel kísérhették, a Hunhír.info hasábjain immár három éve folyamatosan visszatértünk és emlékeztettünk a Nagy Háború, Európa és a világ 100 évvel ezelőtti katasztrófája és tragédiája magyar és legfontosabb egyetemes történelmi, diplomáciai eseményeire, hadműveleteire. Ha valaki megpróbálja követni a háborús történések felidézését, láthatja, hogy a volt résztvevő államok folyamatosan tartanak, szerveznek megemlékezéseket, rendezvényeket, kiállításokat, hogy emlékeztessenek a saját szempontjukból is fontos eseményekre. A Nagy Háború története már alapvetően részletesen feldolgozott, természetesen ebben találunk országonkénti eltéréseket. Hazánk esetében a Horthy-korszak történetírása meglehetősen jól feldolgozta az I. világháború eseményeit, a résztvevő erőket, a hadműveleteket, azonban 1945 és 1990 között e kérdésekre, egy két mű kivételével a feledés fátylát borították. Persze ez messze nem volt így mindegyik kommunista országban.

Egyértelműen kitapintható, hogy az egyes államok az ideológiai, történetpolitikai elveik bizonyításaként, sok esetben utólagos önigazolásként is értelmezik a világégés és történéseit.

Még minket, mint a volt ellenséget, a fasizmus korától megbecsülő, hazánk irányában viszonylag korrekt, részletes, és becsületes olasz hadtörténetírás és emlékezetpolitika vonatkozásában is találhatunk bizonyos tekintetben általánosításokat, esetleges pontatlanságokat. Most gondoljuk végig ezeket!

November elején már megemlékeztünk a caporettói csodáról, az olasz védelem a 14. német, valamint az 1. és a 2. osztrák-magyar Isonzó-hadseregek részéről történő áttöréséről, az olasz védelem összeomlásáról. Az olasz hadsereg, illetőleg a hagyományőrző és a szaktudományos intézmények, szervek is folyamatosan emlékeztek meg minden háborús eseményről, valamint részletesen dokumentálják a történéseket.

A római kiállítás megnyitója

Novemberben a római Vittoriale egyik termében kiállítást nyitottak az olasz vereség, majd a védelem a Piave mentén történő stabilizációja kapcsán. A kiállítás címe: Non chiamatelo fiume – Ne nevezzétek folyóként!, vagy esetleg Ne tekintsük folyónak!, mely bizonnyal az olasz ellenállás a Piave mentén történő egyébként hősies megszervezésére utal.

A megemlékezést az olasz vezérkari főnök helyettese, valamint egy történésznő nyitották meg, katonák, kutatók, középiskolások jelenlétében.

És közönsége

Bár az olasz hadtörténetírás rendkívül alapos, azonban számomra érthetetlen, hogy miért használják Ausztria-Magyarország hadserege említésekor az esetek túlnyomó többségekor az austriaci-osztrákok kifejezést.

Figyelem a fiatal generációra

Példaként az sem érthető, hogy a Nagy Háború olasz hadműveleteit részletesen feldolgozó, az olasz hadsereg honlapján digitálisan közölt, az osztrák-magyar haderő fejlődését, szerkezetét is rendkívüli mélységben ismertető mű, miért a két Landwehr és a két Landsturm kifejezést használja, mikor erre az 1868-as törvény alapján a Honvéd és a Népfelkelés terminológia lenne a pontos meghatározás.

A digitálisan is olvasható mű

Az említett kiállításon Caporetto olyan értelmezése hangzott el, miszerint valóban történtek hibák, azonban e vereség jelentette a Piave melletti védelem stabilizációja és az olasz haderő újjászervezése kiindulópontját. Ez az értelmezés az ő illetékességük.

A Caporetto miatt megbukott Cadorna vezérkari főnök a hadsereghez intézett napiparancsa is a támadó erők túlsúlyáról beszélt, melyet a 2. olasz hadsereg már nem volt képes kivédeni.

Cadorna napiparancsa 1917 október 28-án 13 órakor

Talán számunkra jobban felkavaró eseménynek tekinthetjük azt a nagyszabású bukaresti díszszemlét, melyet az 1918 december-1-i, gyulafehérvári határozat, a román nemzeti ünnep 99. évfordulóján tartottak. Valószínűleg mindenki előtt ismert, hogy ezen a napon, a hajdani gyakorlótéren – ahol 1784-ben, az egyébként igen humánus II. József uralkodása alatt kivégezték az érchegységi zendülés tömeggyilkos haramia vezéreit: Horiát, Closcát és Crisant – kiáltották ki Erdély, Bánát és a Partium egyesülését a regáti királysággal.

Tehát az egyébként minden törvényes felhatalmazás nélküli Román Nemzeti Komité élén álló ortodox egyházi vezetők, nacionalista politikusok a román hadsereg megszállása alá került községek vezetői, a környék összecsődített parasztsága előtt tették meg történelmi bejelentésük.

Természetesen a románok illetékessége saját nemzeti ünnepük megítélése. Azonban nehezen érthető, hogy a bukaresti diadalív előtti, a sajtótájékoztatások szerint mintegy 3000 katonát, 300 páncélozott járművet, légierőt felvonultató díszszemlén miért vettek rész bizonyos államok katonái.

Az is természetesnek tekinthető, hogy Románia mellett a másik Romániának is tekinthető Moldova katonái is felvonultak, mellettük a volt antant államok: az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország alakulatai.

Ott voltak a lengyelek, a szlovákok, az ukránok, akik államai 1918-ban születtek. A lengyelek esetében nem igazán érthetjük a magyarok iránti hagyományos szolidaritás hiányát, az ukránok esetében pedig azt, hogy esetleg elfeledkeztek az akkori Román Királyság és a Nyugat-Ukrán Köztársaság fegyveres területi konfliktusairól?

Viszont teljesen érthetetlen a volt szövetségesek, Németország, Bulgária és Törökország díszegységei jelenléte. Talán a németek esetében a múltjuk mesterséges elfeledtetése, az agymosottság lehet a magyarázat. Bulgária és Törökország esetében ez azért sem érthető, mert az osztrák-magyar alakulatok mellettük harcoltak, védték őket. Egyébként mindhárom állam-a magyarokhoz ugyan nem mérhető-de súlyos csonkítást, tönkretételt kellett, hogy elszenvedjen. Ezért sem érthető a magyarok iránti szolidaritás hiánya.

Osztrák-magyar csapatok a Szentföldön a Török Birodalom védelmében 1917-ben

Talán csak ez egyben igaza volt a két világháború között a bajuszos Jóska bácsinak, aki többször kijelentette, hogy a gyengét mindig ütik. Ha ez békés viszonyok között nem is mindig egyformán érvényesül, de az igaz lehet, hogy semmibe veszik.

Egyébként a hála és a történelmi méltányosság nem morális kategória a nemzetközi politikában. Bizonyára sokak előtt ismert, hogy gróf Andrássy Gyula, volt magyar miniszterelnök és közös külügyminiszter 1871-ben ellenezte Elzász-Lotharingia teljes és egyoldalú Németországhoz történő csatolását. E gesztust a francia politika 1919-20-ban nem volt hajlandó tudomásul venni és méltányolni.

Ezért fontos, hogy ha legkülönbözőbb okok miatt is elszigeteltek vagyunk, mi magyarok legalább becsüljük önmagunkat. Legyen meg az a szellemi-lelki fegyvertárunk, mellyel hősies, alkotó és áldozatos értékeinket, teljesítményeinket tudatosíthatjuk, megőrizzük és a világot is szembesíthetjük velük.

Ausztria-Magyarország hadserege páratlan teljesítményekre volt képes

Ezért kellene a magyarságnak lelkileg és minden tekintetben erősítenie magát. Erre azért jó példák is vannak, például a Nemzeti Múzeum az országot körbejáró nagyszerű I. világháborús vándorkiállítása. Hiányérzetet csak az jelenthetett, hogy a képernyőkön csak francia, olasz, angol első világháborús játékfilmeket lehetett látni. Tény, hogy Bulgária, Románia is készített már ilyen filmeket. Még a kommunista periódusban is Csak épp hazánk nem, ahol annyi felesleges témában készült, értelmetlen filmekre pazarolnak jelentős pénzeket.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »