Történelem lekvárban elbeszélve

Történelem lekvárban elbeszélve

Suttogva élt sokáig a személyes sorsokat meggyúró-formáló XX. századi történelem számos mozzanata a lengyelországi Wroclaw (egy időben Breslau) városában. A jelenleg az ország egyik gazdasági motorjának számító, számos jelentős fesztiválnak és nemzetközi cég helyi központjának otthont adó sziléziai település idén Európa kulturális fővárosai között van. A sokszínű programkínálat egyszerre idézi meg a német– lengyel–zsidó közös múlt összetett emlékezetét, kínál művészeti élményt a kevésbé kultúrafogyasztónak számító szegényebb negyedek lakóinak, és reflektál a jelenlegi menekültkérdés problémáira.

Hová lettek a lengyelek? Hát itt már mindenki külföldi! – kiáltotta a láthatóan hajléktalansorú férfi, miután sikertelenül próbált szóba elegyedni az Európa különféle országaiból (többek között Luxemburgból, Svájcból és Svédországból) érkezett újságírókat és a segítőkész német önkéntes diáklányokat egyesítő csoportunk tagjaival. Arcán őszinte megdöbbenés tükröződött. Ami abból a szempontból még érthető is, hogy ezen a környéken a népek találkozása nem mindig jelentett jót, és a német szó évszázadokig nem csak a bevásárlóturizmus mellékzöngéjeként volt jelen. A világháborús borzalmak máig lüktető sebeiről pedig mi sem árulkodik meggyőzőbben, mint az a jó néhány náci bunker, amely jelenleg múzeumként elégíti ki a vészterhes múlt feletti borzongásra vágyó látogatók igényeit.

Flow-élmény

A férfi felháborodása ráadásul elég határozottan ellenpontozta és árnyalta a pár perccel korábban lezajlott sajtótájékoztató mondanivalóját is. A Barbara nevű, igencsak trendi és modern bisztróban – jelenleg a Wroclaw 2016 nevű program információs központjaként üzemel – tartottak ugyanis a szervezők rövid tájékoztatót arról, milyen célok mentén és konkrétan milyen programkínálattal zajlik a nagy projekt, vagyis mit kínál Európa idei kulturális fővárosaként a sziléziai város. Itt beszélt arról a brit Chris Baldwin, a Flow Quartet nevű kiemelt művészeti program kurátora és szellemi atyja – aki korábban többek között a 2012-es londoni nyári olimpia megnyitóünnepségének egyik rendezőjeként tette le a névjegyét –, milyen ötletek alapján jött létre ez a többnapos rendezvénysorozat, ami a kulturális fővárosi program egyik csúcspontjának is tekinthető. A történelem és a XX. század terhe, a családi körben elsuttogott, sokszor tragikus történetek és az egykori etnikai sokszínűség megidézése – többek között ezekre a pillérekre épült a diaszpóra, migráció, bevándorlás hármas fogalma köré szervezett nagyszabású programsorozat, ami nevében az áradást idézi meg.

 

És ha már áradás: kétszer ugyebár ugyanabba a folyóba nem lehet belelépni, amit úgy is vonatkoztathatnánk a lengyelországi nagyváros idei kulturális kínálatára, hogy a szervezők tudatosan törekedtek egyszeri és megismételhetetlen produkciók létrehozására. Például a csodálatos látképet kínáló Odera-parton a szebbnél szebb régi épületek karéjára a közös lengyel–német–zsidó múlt elemeit megidéző animációkat vetítettek, miközben hajókról kilőtt tűzijáték fokozta azt az amúgy is elemi erejű élményt, ahogy egy közel száz főből verbuvált alkalmi nemzetközi zenekar megszólaltatta a különleges módon, kizárólag erre az alkalomra megkomponált Wroclaw-kantátát. A zenemű egy éven át készült öt fiatal, különböző nemzetiségű (lengyel, cseh, izraeli és német) komponista közreműködésével, akik a városban időzve inspirálódtak. A végeredmény igencsak meggyőzőre sikerült. A folyóparti koncerthelyszínre igyekezve még belebotlottunk egy fiatal német rapper jó hangulatú fellépésébe, hogy a vidám bólogatás után elvegyüljünk a hatalmas folyóparti nézőseregben. Nem túlzás, hogy a szervezők által utóbb közel ötvenezresre becsült közönség java része – még a folyót átívelő hidak tetején is ültek – megilletődve hallgatta az előadást.

Nagymama lekvárja

Adódik a kérdés, vajon mennyire szerencsés egy egész kulturális programsorozatot a történelmi tragédiák megidézésére és a terhes múlt továbbélésére építeni. A Flow Quartet szerencsére meggyőző példa volt arra, hogy jó érzékkel meg lehet találni az egyensúlyt. Ráadásul úgy, hogy közben aktuális problémákra is felhívják a figyelmet. A város több pontján kihelyezett stilizált határőrbódék előtt például az idemenekült ukránok különféle, de minden esetben a menekülés és a beilleszkedés tapasztalatára fókuszáló zenés vagy prózai előadásait lehetett megtekinteni. A jövőnek is lehetett üzenni: számos nyitott szekrényt helyeztek ki a városban, melyekben képeslapok segítségével oszthatta meg gondolatait, vágyait vagy éppen családi emlékeit az arra tévedő.

A múlt derűsebb megközelítésére meg lehet említeni azt a kezdeményezést, amely az ízemlékek fontosságára hívta fel a figyelmet a házi lekváron keresztül. Az utcára kihelyezett asztalkák körül a járókelők lelkesen kóstolgatták a különböző ízű lekvárokat. Mellettem például egy idős helybéli nagymama receptjét dicsérte nagy hangon az egyik népviseletben feszítő szervező hölgy az arra járóknak. Persze a globalizáció mértékéről is sokat elárul, hogy amikor a svéd újságíró-kolléga – akinek Lengyelországról szóló internetes rádióközvetítéseit nagyjából tízezren követik hazájában – az egyik fiatal német önkéntest arról faggatta, melyik lekvár a kedvence, az nevetve vallotta be, hogy bizony az, amit otthon a helyi IKEA éttermében lehet kérni.

Lakossági művészet

De vissza a helyi ízekre. A hivatalos becslések szerint összesen 140 ezer embert megmozgató június 11–12-i hétvégén számos alkalmi táncelőadást lehetett látni, és különösen szívderítő élmény volt, hogy ezek között olyanok is akadtak, amelyeket lelkes amatőrök hoztak létre. Kisgyerekek és idősebbek is vonaglottak, szökelltek és hemperegtek például annak a csoportnak az előadásán, amelyik a mi Feszty-körképünk lengyel rokonát bemutató körépület előtti lépcsősort vette birtokba, nem messze a szovjetek által elkövetett, a lengyel tisztikart megtizedelő katyni mészárlás emlékművétől.

A helyi közösségek bevonása amúgy is kiemelt fontosságú Wroclaw idei programkínálatában. Az egyik legfontosabb ilyen kezdeményezés az a pénzügyi keret, amelyre pályázva bármely helyi lakos – aki nem professzionális alkotó, de érez magában művészi késztetést – segítséget kaphat ötlete megvalósításához. Nemcsak anyagi értelemben, hanem a promóciót és a technológiai lebonyolítást illetően is. Született már ilyen módon ízléses külsejű nyugdíjas haikurajongók verseit tartalmazó kötet, de képregény és fotósorozat is. Azoknak pedig, akik anyagi vagy más okokból nem jutnak el színházba, az előadásokat viszik házhoz, de bérházak udvarán is állítottak fel alkalmi nyári mozikat. Szerveznek sétákat is az elhanyagolt kerületek lakóinak, valamint vakációt a gyerekeknek. Ugyancsak közhasznú kezdeményezés a közösségi kertészet fellendítése, és még a kortárs képzőművészek is igyekeznek kivenni a részüket a közösségépítésből: az egyik alkotó például postásként járta a helyszíneket, és egyedi képeslapokat kínálva emlékeztette a lakosokat a levélírás sajátos élményére. A város idén a velencei biennáléra is az emlékezetpolitikát érintő projekttel jelentkezett: olyan házak intim zugaiból készült kiállítás, ahonnan egykor vagy a zsidó, vagy a német lakókat űzték el.

Sörissza nemzet a lengyel, és a nagy össznépi kulturális felbuzdulást meglovagolva a 2010-es lengyel–ukrán Európa-bajnokság egykori stadionja körül igazi sörünnep zajlott az ominózus hétvégén. A jó lengyel sörökre koncentráló rendezvény önfeledt morajától ötvözve azért a kultúra sem szorult háttérbe: a gigantikus sportkomplexumban egy háromezer közreműködőt felvonultató Carmen-feldolgozás főpróbája zajlott a stilizált várdíszlet tövében. Merthogy az csak egy makacs és indokolatlan tévképzet, hogy az önfeledt szórakozás és a kifinomult kulturális élvezetek nem járhatnak kéz a kézben.

A jövőre gondolnak. Ha németek már nem is élnek itt nagy számban, de a poroszos munkafegyelem öröksége azért mindmáig tetten érhető Wroclawban. Az egyébként operaénekesi képzettségű, jelenleg az európai kulturális főváros projekt nemzetközi sajtókapcsolataiért felelős Magdalena Babiszewska beszámolója alapján nagyon tudatosan átgondolt építkezés eredménye, hogy a város elérte célját. Elsőként a lengyel városok közül – tegyük hozzá. A szervezőmunka 2008-ban kezdődött, így a 2011-ben elnyert lehetőség nem érte készületlenül az önkormányzatot. Az előkészítés kiemelt része volt például egy olyan olvasás-népszerűsítő sorozat, melyben lengyel celebek olvastak fel kedvenc könyveikből – ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy mindmáig évről évre megrendezik. A város szerencséjére már eleve termékeny talajra hullottak az ötletek, hiszen Wroclaw ad helyet a régió egyik legnagyobb filmfesztiváljának is, amely a nemzetközi művészfilmkínálat legjavát mutatja be évről évre. És ha ehhez még hozzávesszük az egész évben zajló vásárokat és gasztronómiai fesztiválokat, akkor tényleg nem lehet kétséges: idén kimondottan jó fővárost talált magának itt Kelet-Közép-Európában az európai kultúra.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 20.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »