Törökország bekérette Belgium ankarai nagykövetét

Törökország hétfőn bekérette Belgium ankarai nagykövetét és nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a belga szövetségi ügyészség múlt pénteken nem indított eljárást több, a törökországi kurd terrorszervezettel kapcsolatban álló magán- és jogi személy ellen – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.

A beszámoló szerint a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető 36 érintett között voltak a nyugati, főként török állampolgárok által is lakott országokban is tevékeny terrorszervezet európai vezetői. A brüsszeli vádhatóság a belga terrorellenes törvényre hivatkozva döntött arról, hogy nem vonja felelősségre a szóban forgó magán- és jogi személyeket.

Hami Aksoy török külügyi szóvivő múlt pénteki közleményében elfogadhatatlannak minősítette a határozatot. Mint írta: a döntés nagyon veszélyes visszaélési felületet nyit a terrorszervezetek számára.

Hírdetés

Azt várjuk szövetségesünktől, Belgiumtól, hogy a terrorizmus elleni harcban vállalt felelősségéhez mérten jár el, és megteszi a szükséges lépéseket a PKK terrorszervezetével szemben – fogalmazott Aksoy.

A PKK-t Törökország mellett korábban az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek nyilvánította.

A kurd kisebbség függetlenségéért küzdő lázadók és a török biztonsági erők között lassan csaknem 35 éve zajló konfliktusban közel 50 ezer ember vesztette életét.

(24.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »