Törökkanizsa: Nagy lehetőségek a fűszer- és gyógynövények kivitelében

Törökkanizsa: Nagy lehetőségek a fűszer- és gyógynövények kivitelében

A törökkanizsai földművesek Észak-Bánátban egyre több földterületet vetnek be fűszer- és gyógynövényekkel, hiszen a termelésről már előre megállapodtak a felvásárlókkal, és tudják mekkora eladási árra számíthatnak. A már említett növényfajták eladásával csak a tavalyi évben 20 millió dollárt keresett az ország.

A fűszer- és gyógynövénytermesztéssel Szerbiában mintegy ötezer földműves foglalkozik. A törökkanizsai határban főként pasztinákot, mákot és fűszerpaprikát, néhány parcellán ipari kendert termelnek, és egyre több területen vetnek kaprot, még akkor is, ha ennek a növénynek a felvásárlási ára alacsonyabb, mint amennyire a földművesek számítottak.

„Mi kétféle növényt termesztünk, kaprot és pasztinákot. A kapor ára 8 eurócent, ami igen csekély, lehetett volna egy kicsit magasabb is, de mivel a kivitelhez vagyunk kötve, az európai piacon pedig versenyképesnek kell lennünk, ezért az árat is lejjebb engedtük” – mondta Dobó Sándor, törökkanizsai termelő az RTV-nek nyilatkozva.

A pasztinák felvásárlási ára már évek óta 10 dinár kilogrammonként. A termelési folyamat igen összetett, ezért a gazdák ezt helyezik előtérbe, hiszen a felvásárlóval már előre megbeszélték az adásvételt, tudják mennyi az ára, és azt is, hogy milyenek a feltételek.

„Amikor átadjuk az árut, már akkor megállapodást kötünk a következő évre, a tél folyamán pedig megbeszéljük a felvásárlóval, hogy az iparnak mennyi növényre van szüksége, és mi annyit vetünk” – mondta Dobó.

A törökkanizsaiak azon kevés vajdasági földművesek közé tartoznak, a gabonáénál nagyobb figyelmet fordítanak a fűszernövények termesztésére. Ez azért van így, mert egyrészről több évtizedes hagyománya van ezen a területen a fűszernövények termelésének, másrészről pedig egyre több a felvásárló is.

„Mivel megvan az értékesítésnek a jól bevált módja, ezért az emberek inkább döntenek az ilyen növények vetése mellett, mint a gabonafélék vagy más kultúrák mellett. Azt hiszem, hogy főként a hagyomány miatt termeljük a fűszernövényeket” – mondta Dejan Mijatov, a törökkanizsai község elnökének tanácsadója.

Tavaly kiváló külkereskedelmet valósított meg az ország a fűszer- és gyógynövényekből, amelynek összértéke 20 millió dollár volt.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »