Török idők

Diktatúra épül Törökországban. Bármennyire is lejáratták, elkoptatták vagy éppen relativizálták világszerte a hatalom korlátlan terebélyesedésére, az elnyomásra vonatkozó megállapítást, nehéz másként megfogalmazni azt, amit Recep Tayyip Erdogan művel Ankarában. Nincs ebben semmi meglepő, a nagyobbrészt Ázsiában elterülő muzulmán ország a történelem folyamán több alkalommal is érdekes fordulatokat hajtott végre, a hadsereg például időnként puccsal mutatta meg, merre van az arra. Csakhogy a török vezetést még soha nem ölelte annyira keblére az Európai Unió, mint mostanában, lévén szó a menekültekből migránssá válók áradatáról, amely lassan mindenhol politikai feszültséget okoz, Angela Merkel eddig hibátlan politikai renoméját pedig egyenesem földbe döngölte.

Az ankarai parlament a múlt héten – Erdogan akaratát teljesítve – megszüntette 138 képviselő mentelmi jogát. A célpont a kurdokat képviselő Népi Demokratikus Párt, amely különböző vádak alapján majdnem összes honatyjának búcsút inthet. A magát nyeregben érző Erdogannak régi vágya leszámolni a kurdokkal, az egyébként valóban létező kurd terrorizmus elleni harc örve alatt a földdel tenne egyenlővé mindent és mindenkit, aki nem a török nemzeti együttműködés rendszerében találja meg a maga szerény helyét. Erdogannak a sajtó is útjában áll, de az alkotmánnyal sincs megbékélve. Egy úgynevezett terrorizmusellenes törvénnyel próbál teljhatalmat szerezni a törvényhozásban. A megfelelő miniszterelnököt már megtalálta terveihez. Binali Yildirim mától feledtetni próbálja elődje, Ahmet Davutoglu túlságosan diplomatikusnak tartott stílusát, és nyilván igyekszik még több tiszteletet követelni a törököknek mindenkitől, aki az ankarai vezetést bírálni merészeli.

A német kancellár részéről az Erdogannak szánt újabb tiszteletkör menetrendszerűen érkezett a hét végi isztambuli humanitárius válsághelyzetek kezelésével foglalkozó ENSZ-konferencián. Ismét nagy volt az egyetértés az illegális migráció kezelésének ügyében, de Merkel ejnyebejnyézett is egy sort a csorbuló török demokrácia miatt, az utóbbi nyilván inkább a berlini közvéleménynek szólt, a németek ugyanis egyre tágabb szemekkel csodálkoznak rá az emberi jogok iránt eddig különösen érzékeny kancellárjuk nagyvonalúságára Erdogant illetően. A menekültválság elbaltázott kezelése után persze Merkel ma már a nyuszi meg a sapka esetét idézi, elvárják tőle, hogy lépjen a migránshullám megállítása érdekében, de ráhúzzák a vizes lepedőt akkor is, ha elnéző a menekültügyben kulcspozícióba kerülő Ankarával szemben.

De a neheze még hátravan. A török vízumkényszer eltörlése nem lesz egyszerű menet, holott ez valóban elvárható gesztus a menekültek százezreinek otthont adó és a migrációs hullámot egyelőre sikeresen meggátoló Ankara felé, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy olyan országok is a vízumliberalizációs várólistán vannak, mint a több uniós állam által el sem ismert Koszovó vagy a háború sújtotta Ukrajna. De már a vízumkérdés napirendre kerülése előtt óriási vihar törhet ki. Június 2-án a Bundestag arról dönt, népirtásnak nyilvánítja-e az Ottomán Birodalom 1915-ös mészárlását, történészek becslései szerint ekkor 1,5 millió örmény vesztette életét. Törökország tagadja a genocídium tényét, hevesen tiltakozik, amikor egy ország vagy nemzetközi szervezet népirtást említ. Ha a javaslatot Berlinben megszavazzák, alighanem a döntés utáni órákban menekültek tízezrei indulnak útnak Törökországból. Erdoganék díszkísérete mellett.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »