Toroczkai László: A Mi Hazánk lehet a harmadik pólus

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint mára két politikai tömb maradt Magyarországon, a legtöbben azonban egy harmadik oldalt szeretnének, mi erre vállalkoztunk – fogalmazott Toroczkai László országjáró körútjának békéscsabai állomásán. Ebben már van rutinom, nem úgy, mint a vetélytársaimnak, akik több millió forintot vágnak zsebre és ebben szereztek rutint – fogalmazott.

A politikus szerint az elmúlt hónapokban kiderült, hogy mára már csak két nagy politikai tömb van hazánkban: a Fidesz, valamint az egyesült balliberális tömb. A Mi Hazánk Mozgalom álláspontja szerint a többség már nem szeretné letenni egyik mellett sem a voksát, így szükség van egy harmadik pólusra.

Hírdetés

– A Mi Hazánk arra vállalkozott, hogy felépíti ezt a harmadik oldalt. Már nem tesszük meg azt, hogy alulról szervezve hozunk létre egy politikai közösséget. Ebben már van rutinom, nem úgy, mint a vetélytársaimnak, akik több millió forintot vágnak zsebre és ebben szereztek rutint – fogalmazott Toroczkai László.

Az elnök kiemelte, hogy ismerik a vidék problémáit és céljuk is az, hogy vidéki pártként működjenek. Hangsúlyozta azt is, hogy a közelmúltban a Független Kisgazdapárttal és a MIÉP-pel is szövetséget kötöttek.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »