Tornalja új polgármesterének tervei

Tornalja új polgármesterének tervei

Tornalján Győrfi Erika személyében szombaton új polgármestert választottak, aki számára nem teljesen ismeretlen az önkormányzati munka, hiszen 2011-től a város főellenőreként dolgozott. Az azóta szerzett tapasztalatokat pedig kamatoztatni kívánja új munkakörében is.

A Rőcei járás városában 12 év után került új vezető a település élére. Szögedi Anna három választási időszak alatt szolgálta a várost, sokat téve annak fejlődéséért, gyarapodásáért, most azonban már nem indult a posztért.

Győrfi Erika a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy

„Továbbá a fürdőnk megnyitására fogok összpontosítani, ott is a külső medence újjáépítésére, valamint a Zoltán park és az amfiteátrum megújítására” – hangsúlyozta.

Hírdetés

Ugyanis meggyőződése, hogy Tornaljának minden feltétele megvan ahhoz, hogy a kultúra, a sport, az idegenforgalom városa lehessen. Szeretné befejezni a Középső lakótelep belső területének, a Šafárik Alapiskola atlétikai pályájának és az egészségügyi központnak a megújítását is.

„Az elmúlt 12 év során a város az INEKO felmérése szerint az utolsó előtti helyről a 39.helyre tornázta fel magát, ami a gazdálkodás sikerességét illeti. A városvezetés sokat tett az emberek barátságos együttélése, a különféle nemzetiségek és vallási felekezetekhez tartozók együttműködése tekintetében” – állapította meg.

Majd azzal folytatta, hogy a következő években nehéz idők várnak az önkormányzatokra, hiszen elért bennünket az energiaválság, a magas infláció, és ezek komoly kihatással lesznek az önkormányzatokra, a települések gazdálkodására. A nehéz időszakban pedig takarékosságra kényszerülnek, amelyet értelmesen kell kezelniük.

Győrfi Erika az október 29-ei választásokon a lakosság szavazatainak 42,74 százalékát szerezte meg, a Hlas-SD, a Szövetség és a Sme rodina jelöltjeként indulva. A polgármesteri székre még Jóry Róbert és Dusza István függetlenként, Marian Dorkin pedig az OĽaNO jelöltjeként pályázott. Tornalján a választási részvétel 45 százalékos volt.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk) 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »