Törleszteni kell a kisebbségekkel szembeni adósságokat

Törleszteni kell a kisebbségekkel szembeni adósságokat

Az új év és Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából fogadta a kisebbségek képviselőit Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Beszédében megjegyezte, a szlovák államnak sok adóssága van a nemzeti kisebbségekkel szemben. Valóban, és talán ő kezdhetné a törlesztést.

A mi családunkban nem sok szó esett a Beneš-dekrétumokról. Talán, mert olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy a közvetlen családunkból nem telepítettek ki senkit. Emlékszem, az első igazi meghatározó élményem ezzel kapcsolatban akkor volt, amikor másodéves magyar szakos egyetemistaként Sima tanár úr utasítására nyelvjárási gyűjtéseket kellett végeznünk a nyári szünetben.

Egy hatalmas magnóval jártam a falut két hétig, hogy az idősebbektől érdekes történeteket gyűjtsek.

Így jutottam el Fekete Jóska bácsihoz, aki a katonaéveiről meg a csehországi deportálásáról beszélt nekem. Amikor odáig jutott az elbeszélésében, hogy a frontról való szerencsés hazatérése után családfenntartóként sikerült jól elhelyezkednie, ám nem sokkal ez után jött az értesítés, hogy azonnal jöjjön haza, mert Csehországba deportálják őket, elcsuklott a hangja és könnybe lábadt a szeme.

Összepakolni is alig volt időnk, csak a legszükségesebb dolgainkat vihettük magunkkal. Teherautókkal vittek bennünket a nagymegyeri vasútállomásra…

1947. január 21-én vagoníroztak be bennünket, és egészen a csehországi Slanýig vittek a fűtetlen marhavagonokban, ahol aztán a cseh parasztok válogattak közülünk. Én a feleségemmel és a kint született lányunkkal majd két év után kerültem csak haza, de semmink sem maradt, újra kellett kezdenünk az életünket.”

A németek és a magyarok voltak az első számú felelősök

Jóska bácsi története csak egy a sok közül, s talán a szerencsésebbek közül való. A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányprogram értelmében több ezer magyar és német ember volt kénytelen elhagyni a szülőföldjét, az 1946-ban törvényerőre emelkedett Beneš-dekrétumok közül ugyanis 33 közvetlenül vagy közvetve alapvető jogaiban korlátozta ezt a két nemzetiséget, a 33. dekrétum pedig megfosztotta őket az állampolgárságuktól is. A felvidéki magyarság jogfosztott lett, kollektíve felelős az ország „felbomlasztásáért”, amiért az akkori hatóságok szerint büntetés járt, de tulajdonképpen így akartak megszabadulni a német és magyar kisebbségtől.

A tömeggyilkosságokat és a csehországi kényszermunkára hurcolást a földelkobzások, a hivatalos nyelvhasználat és a kulturális szervezetek betiltása, a reszlovakizáció, majd a kényszerű lakosságcsere követte.

1947. április 12-én indították el a kitelepített magyarokat szállító első szerelvényt, és 1949. június 5-éig szinte naponta vitték a kitelepítésre ítélt felvidéki magyarokat az anyaországba.

Enyhülés csak az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után következett be, de a reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették. Az átélt szenvedésekért bocsánatot nem kért az érintettektől az államhatalom soha, a Beneš-dekrétumokat sem helyezték hatályon kívül azóta, egyetlen jogszabály sem mondta ki, hogy a 33-as vagy a vagyonelkobzásról rendelkező 108-as dekrétum érvénytelen lenne. Mi több, 2007-ben a szlovák parlament határozatban erősítette meg a dekrétumok sérthetetlenségét, leszögezte, hogy „a belőlük eredő jog- és tulajdonviszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok”. Szlovákia azóta sem mutatott hajlandóságot a kérdés rendezésére, a mindenkori államhatalom nyilván attól tart, hogy azzal elismerné a jogfosztó intézkedések igazságtalanságát.

Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy beszéljünk róla

Hírdetés

A szlovák szakemberek rendre arra hivatkoznak, hogy a dekrétumok csupán történelmi dokumentumok, nincsenek hatályban, ezért nincs is szükség az eltörlésükre, a kollektív bűnösség elve pedig Szlovákia jogrendjében és alkotmányában is elutasításra került. Pedig ez nem teljesen igaz,

a Beneš-dekrétumok joghatásai máig érvényesek, az újkori elkobzások pedig egyenesen Európa szégyenét jelentik.

A petíciók sem jártak nagy sikerrel, az Európai Parlamentbe benyújtott két Beneš-petíció 10 év elteltével máig lezáratlan. Nekünk, ennek ellenére, minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy beszéljük róla, és a kérdés megoldását sürgessük. Ahogyan tette ezt a köztársasági elnök asszony idei újévi találkozóján a Szlovákia területén élő nemzeti közösségek egynémely képviselője is.

– Zuzana Čaputová Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója kapcsán hívta meg a köztársasági elnöki palotába Bárdos Gyulát, a Csemadok országos elnökét, aki Duray Miklós aznapi temetése miatt nem tudott részt venni a találkozón. Így Hornyák Istvánnal együtt engem bízott meg azzal, hogy a Csemadokot képviseljük a találkozón – mondta Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke hozzáfűzve,

az államfő pozitív értelemben szólt a találkozón a kisebbségek társadalomban betöltött szerepéről, és elismerően beszélt a szabadidejükben végzett munkájukról is.

– A hivatalos beszédek elhangzása után az államfő megkérdezte tőlünk, melyek azok a nehézségek, amelyekkel meg kell küzdenünk. A roma kisebbség egyik képviselője ennek kapcsán szóba hozta a közösségét ért atrocitásokat is. Mint mondta, attól tart, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet, a nagyfokú drágulás ezt az ellenszenvet csak tovább növeli. A Csemadok tisztviselője szerint az államfő erre azt felelte, értesült ő is ezekről a történésekről, és tudatában van annak, hogy még mindig létezik a kollektív bűnösség elve, ami a romákkal szembeni ellenszenvet is élteti.

– Ebbe a kijelentésébe kapaszkodtam bele, s miután szót kaptam,

elmondtam, hogy a Beneš-dekrétumoknak „köszönhetően” mi, magyarok már évtizedek óta cipeljük a vállunkon a kollektív bűnösség terhét, holott semmi rosszat nem tettünk.

Mégis jogtalanul kitelepítettek bennünket, elvették az állampolgárságunkat, vagyonunkat, pedig a saját szülőföldünkön voltunk. Az elnök asszonynak történelmi lehetősége van lesöpörni a kollektív bűnösséget az asztalról, és bocsánatot kérni a magyaroktól, mert ezt eddig még állami tisztségviselő nem tette meg, mindössze tavaly októberben Pozsony megye elnöke, Juraj Droba kért bocsánatot a bennünket ért sérelmekért – fogalmazott Jégh Izabella hozzáfűzve, az államfő pozitívan reagált a véleményére, amelyhez Andrej Pöss, a Szlovákiai a Kárpáti Németek Egyesületének elnöke is csatlakozott, csakúgy, mint a horvát kisebbség képviselője.

Hogy végül tesz-e valamit Zuzana Čaputová az ügyben, nem tudni.

Pedig a mindenkori államhatalom tudatosíthatná végre, hogy a történelmi hibákat helyre kell hozni, a jogsértésekért bocsánatot kell kérni és orvosolni kell azokat, hogy békében élhessen itt minden nemzeti közösség.

Amint azt maga Čaputová mondta a találkozón, az államnak sok az adóssága a nemzeti kisebbségekkel szemben, amit törlesztenie kell. Nos, elkezdhetné végre a törlesztést, mondjuk, a Beneš-dekrétumok eltörlésével… 

Megjelent a Magyar7 hetilap 4. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »