Töretlen hűség Krisztushoz – Boldog Meszlényi Zoltánra emlékeztek Budapesten

Töretlen hűség Krisztushoz – Boldog Meszlényi Zoltánra emlékeztek Budapesten

Boldog Meszlényi Zoltán püspök emléknapján, március 4-én este Horváth Zoltán protonotárius kanonok, plébános vezetésével mutattak be koncelebrált szentmisét a vértanú tiszteletére a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban. A szertartás előtt ünnepi vesperással emlékeztek a mártírhalált halt püspökre.

Horváth Zoltán a vesperáson idézett Meszlényi Zoltánnak (1892-1951) 1945 júniusában az esztergomi Szent Péter- és Szent Pál-plébániatemplomban tartott papszentelésen elmondott beszédéből: „Visszaemlékszem arra az időre, amikor Rómában és Innsbruckban tanulhattam. Nevelőim számtalanszor figyelmeztettek atyai szavakkal, hogy az élet és különösen a papnak az élete katonáskodás a földön. A lelkipásztorkodás örökös küzdelme saját emberi gyarlóságunkkal és azoknak az embereknek örök gyarlóságával, akik között élnünk kell, mint a szent titkok kiszolgáltatóinak, hogy a világ az ő démoni erejével mindig ellentétes beállítottságú az Egyházzal szemben, mert nem tudja és nem is képes elviselni az erkölcsért és a jóért folytatott harcot, s ennek a harcnak végső kimenetelébe vetett győzedelmes hitet, mellyel az Egyház papjai előtte jelentkeznek.”

Az esperes, plébános kifejtette: a II. világháború után Közép-Kelet-Európában valóban hatalomra jutottak az ateista, démoni erők, melyek Nyugat-Európában a liberalizmus köntösébe bújtak. Mindkét irányzat célja ugyanaz volt, ahogyan azt Szent II. János Pál pápa megfogalmazta: a kommunizmus és a kapitalizmus is az ember kizsákmányolásáról szól, és arról, hogy a személyt szolgaságban tartsa.
Meszlényi Zoltán az idézett beszédben arra is kitért, hogy az akkor már „megboldogult” Serédi Juszitinián hercegprímás 1944 végén, „látva népünk tragikus sorsát, kiadta papjainak a parancsot, hogy mindenki küldetéséhez híven maradjon meg a gondjaira bízott hívek között, és amikor figyelmeztetett, hogy a papoknak a legnagyobb megpróbáltatások idején teljesíteniük kell kötelességüket, még a vértanúság árán is, a mártírium gondolata nem döbbentett meg, nem csodálkoztam, sőt, természetesnek tűntek fel az Üdvözítő szavai, eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek”.

Horváth Zoltán emlékeztetett rá, hogy az ötvenes években sokan – akár véres vagy fehér vértanúság, üldöztetés által – megélték azt, amiről Meszlényi Zoltán az 1945-ös papszentelésen beszélt. Tudjuk, hogy Brenner János és Meszlényi Zoltán mártírhalált haltak, de rengeteg papról fogalmunk sincs, mit érezhettek, amikor éjszaka megjelent náluk a lefüggönyözött fekete autó, bevitték, megverték, megkínozták őket. A világ ma sem fogadja be Krisztus erkölcsi tanítását, sosem fogja megérteni az Egyház jóért folytatott küzdelmét, hogy lehet önzetlenül, szeretetből, mindenféle hátsó szándék nélkül jót tenni az emberekkel. Napjainkban is a világ több pontján fizikailag üldözik a keresztényeket. Ám az üldöztetés szellemileg is zajlik, a médián keresztül, úgy, ahogyan azt csak a démon, a sátán tudja: vádolja, lejáratja az Egyházat, a kereszténységet, rossz színben tünteti fel, miközben úgy tesz, mint aki jót szeretne adni az embereknek. Ezzel együtt kell élnünk, de soha ne felejtsük el Jézus szavait: az Egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt. Az Egyház, ha Krisztust, az Ő erkölcsét és igazságát hirdeti, éli, fennmarad a világ végéig. Ez adott erőt a börtönben Meszlényi Zoltánnak, és nagyon sok névtelen társának, így tudtak kitartani a hűségben mindvégig, a legsúlyosabb megpróbáltatások idején is. És ez adjon nekünk is erőt, minden megkeresztelt katolikusnak.

Hírdetés

A szentmisén az evangélium Lukács evangéliumából hangzott el: a gazdag ember és a szegény Lázár története (16,19-31). Homíliájában Horváth Zoltán megvilágította: a gazdag ember nem azért került a pokolra, mert nem tudott hinni, hanem mert nem tudott jót cselekedni a szegény Lázárral. Ő pedig nem azért emelkedett fel a mennyek országába, mert szegény volt, hanem mert egész életében szenvedett. Jézus azért jött el a világba, hogy megváltó halálával minden embert üdvözítsen. Mindnyájunkért meghalt a kereszten, a mennyek országának kapuja valamennyiünk számára nyitva van. Nagy azonban a felelősségünk: képesek vagyunk-e úgy élni, hogy vonzóvá tesszük az emberek előtt Krisztus és az Egyház tanítását, rávezetjük-e őket a személyes példánkkal az üdvözülés útjára?

A plébános röviden ismertette Meszlényi Zoltán életútját, kiemelve, hogy folyamatosan haladt előre az egyházi hierarchiában, elbízhatta volna magát. Hiszen olyan sok ember fordul ki magából, ha hatalomhoz jut. A hatalom és a pénz birtoklása, közelsége tönkre tudja tenni a személyt. Meszlényi Zoltánnal azonban nem ez történt: püspökként sem veszítette el emberközelségét. Egy gyermeksegélyező alapítványt hozott létre, amit anyagilag támogatott. Olyan gyerekeket gondoztak csecsemőkoruktól kezdve, akik egyébként az utcán tengődtek volna. A szegényeket is rendszeresen támogatta. Tisztában volt azzal, amivel az evangéliumi gazdag ember nem: a szegény azért áll ott a kapujában, hogy alkalma legyen neki jót tenni vele, eljutni ezáltal a mennyek országába.

Boldog Meszlényi Zoltán bizalma és hűsége mindvégig rendíthetetlen volt Krisztushoz, üldözői és kínzói ezért nem tudták megtörni – mondta homíliája végén Horváth Zoltán esperes, plébános.

Fotó: Budapest-Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »