Toni Kroos "örökké" a Real Madridé szeretne lenni

Toni Kroos "örökké" a Real Madridé szeretne lenni

A világbajnok német középpályás már sehol máshol nem szeretne futballozni.

A spanyol labdarúgó-bajnokságban listavezető Real Madridnál fejezné be pályafutását Toni Kroos, a csapat 106-szoros német válogatott középpályása.

A 32 éves futballista a spanyol RTVE televíziónak úgy fogalmazott, az az elképzelése, hogy karrierje végéig már nem igazol máshová, és ha a Real ugyanígy gondolja, akkor ez is fog történni.

Hírdetés

„Boldog vagyok Madridban, nemcsak én, hanem a családom is” – jelentette ki Kroos, akinek a szerződése 2023 júniusában jár le a királyi gárdánál.

A 2014-ben világbajnok játékos a vb-győzelem után igazolt a Bayern Münchenből a Realhoz, amellyel háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Kroos az egyetlen német futballista, aki négyszeres BL-győztes, 2013-ban ugyanis a Bayernnel is diadalmaskodott a lerangosabb európai kupasorozatban.

A madridi együttes 22 forduló után négypontos előnnyel áll az élen a La Liga tabelláján, a BL nyolcaddöntőjében pedig a Paris Saint-Germain lesz az ellenfele. Kroos kétszer nyert spanyol bajnokságot a Reallal, 2017-ben és 2020-ban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »