Tömegsírokat ásnak Szíriában a földrengések halálos áldozatainak

Tömegsírokat ásnak Szíriában a földrengések halálos áldozatainak

Tömegsírokat ásnak Szíria északi részén a lakók a török-szíriai határtérséget sújtó földrengések sok halálos áldozata miatt

– közölték hétfőn szemtanúk az MTI beszámolója szerint. A közösségi médiában erről videófelvételek jelentek meg.

A 2011 óta polgárháború dúlta országban egész házsorok dőltek össze a rengésben, mert a bombázásokban a házak alapja már korábban megsérült. A legfrissebb adatok szerint

Hírdetés

csak Szíriában a halottak száma legkevesebb 783, és 2200-nál is több a sérült.

Ahmed Damiríje, a szíriai egészségügyi miniszter helyettese a SANA állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a kormányerők ellenőrizte térségekben a halálos áldozatok száma 403, és több mint 1200 sérültről tudnak. Ráed asz-Szaleh, az ellenzéki fegyveresek uralta északnyugati térségekben működő Fehérsisakosok segélyszervezet vezetője szerint ezekben a térségekben 380 halottról lehet tudni, és a sérültek száma meghaladja a ezret. Hozzátette, hogy százak rekedhettek a törmelékek alatt.

Több ízben is beszámoltunk arról, hogy számos erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, egyes mérések szerint a legnagyobb rengés a 7,8-as erősséget is elérte. Törökországban a helyi katasztrófavédelem (AFAD) legfrissebb összesítése szerint legalább 1121 halálos áldozatuk és 7634 sérültjük van a hajnali földrengéseknek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »