Tömeges elbocsájtás, felszámolás alatt a zsolnai fociklub

Tömeges elbocsájtás, felszámolás alatt a zsolnai fociklub

A hétszeres bajnok MŠK Žilina felszámolás alá került. A keret nagyját már tömeges elbocsájtás útján értesítették, így új klub után nézhetnek.

A Fortuna Liga csapatait nyilván sokkolta a hír, hogy az egyik legsikeresebb klub bejelentette, felszámolás alá kerül, főleg, hogy ez még csak valószínűleg a kezdet, hisz máshonnan is hallani a gondokról.

A sárga-zöld csapat 15 játékosának már felmondtak, hivatalosan április 1-jétől nem lesz munkájuk. A hírt már maga a klub is megerősítette.

Rastislav Otruba, aki a felszámolást irányítja, a sport.sk-nak nyilatkozva elmondta, hogy a zsolnai klub egyedüli céges részvényese, a PRETO spol. s.r.o. 2020. március 27-én hozta meg hivatalosan azt a döntést a felszámolásról.

Otruba elmondása szerint először azoknak a játékosoknak mondtak fel, akik szerződése a leginkább pénzügyileg leterhelő a klub számára. Otruba szerint az egy hónapos felmondási idő után ezek a játékosok szabadon igazolhatóvá válnak, így más kluboknál is elhelyezkedhetnek, ha lesz irántuk érdeklődés.

A klub weboldalán olvasható közlemény már jóval többet árul el a helyzetről. Eszerint a zsolnaiak gazdálkodása leginkább a játékoseladásra épült, azonban például a legutolsó nagy horderejű eladás kapcsán, mikor Robert Boženíket adták el, is felmerültek gondok – a klubnak 10 részletben fizetik ki a vételárat, ebből azonban idáig csak egy törlesztőrészletet kaptak meg a holland klubtól.

A 2020-as év gazdálkodása a nyári eladásokra épül, amiből azonban a klub véleménye szerint több mint valószínű, hogy semmi sem lesz.

Hírdetés

A klub elmondása szerint a jelenlegi nehéz helyzetre való tekintettel a profi szerződéssel rendelkező játékosaikat e-mailben kérték szerződésmódosításra, mellyel, mint mondják, a játékosok is kifejezhették volna szolidaritásukat. A szerződésmódosítások értelmében átmenetileg csökkentették volna az alapbéreket.

“A klub felelősséget érez mindenkiért, aki a klubban, vagy a klubnak dolgozik. És ezért, hogy ne sértsük meg stratégiánkat ebben a rendkívüli helyzetben, a kezdetektől főleg ezekre a legfontosabbakra gondolunk, és ők az alkalmazottaink, utánpótlásedzőink (az MSK Žiliának jelenleg 36 állandó munkaviszonyban lévő alkalmazottja, 17 megegyezés szerint alkalmazottja (dohoda), 50 egyéni vállalkozója van – edzők, masszőrök, fizioterapeuták -, valamint 51 profi játékosa).”

A klub közleménye szerint az iskolák bezárása és az akadémiai munka felfüggesztése óta a legtöbb utánpótlásedző a Ryba Žilina cégnél dolgozik és segít a termelésből, logisztikából kieső munkások pótlásában.

A közleményben leírtak alapján a bércsökkentésről az A-csapat nevében a Professzionális Labdarúgók Egyesülete (Únia futbalových profesionálov) elnöke tárgyalt volna, ezt azonban a klub vezetése teljes mértékben helytelennek tartja, ami az adott helyzetben a klub jövőjére nézve valószínűleg a felszámolást jelenti.

A klub közleménye szerint az elbocsájtott játékosok olyan magas jövedelemmel rendelkeztek, hogy számukra nem jelent majd személyes csődöt az, ha nem kapnak fizetést. A többi játékossal igyekeznek alacsonyabb bért kiegyezni.

“Az aktuális törvényi keretek jogi elemzése megmutatta, hogy a társaság alapszabálya felszámolás során semmiben sem köti meg az eddigi munka elvégzését, ezzel együtt az országos és nemzetközi bajnokságok folytatását sem.”

A zsolnai klub a Fortuna Liga aktuális idényében a második helyen áll 10 ponttal lemaradva a Slovan mögött, és 7 ponttal vezetve a DAC előtt. A koronavírus-járványt érintő intézkedések miatt a bajnokság ideiglenesen, minimálisan április végéig szünetel, egyelőre pedig még az sem tisztázott, hogy ez után az időpont után folytatódhatnak-e a párharcok.

A zsolnai csapat 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2007-ben, 2010-ben, 2012-ben és 2017-ben emelhette magasba a bajnoknak járó trófeát. A 2010/2011-es szezonban beküzdötte magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol azonban egyetlen meccset sem tudott megnyerni.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »