Tomáš Drucker ma leadja a pártalapításhoz szükséges aláírásokat

Tomáš Drucker ma leadja a pártalapításhoz szükséges aláírásokat

Tomáš Drucker korábbi egészségügyi, majd belügyminiszter csütörtökön leadja a pártalapítás céljából összegyűjtött aláírások a Belügyminisztériumban. Az általa alapított párt neve – amennyiben bejegyzik – Dobrá voľba, vagyis Jó Választás lesz.

A készülő pártról annyit lehet sejteni, hogy baloldali beállítottságú lesz, amely az egészségügy helyzetével,  a családok és az idősek életminőségével akar többet foglalkozni.

Hírdetés

Drucker pártjához igazolhat át többek között a Most-Híd frakciójában tevékenykedő Katarína Cséfalvayová és Martin Fedor is. Korábban azt is rebesgették, hogy Peter Pellegrini (Smer) kormányfő is ebben a pártban foglalja el a helyét. Pellegrini később ezt tagadta, és kijelentette, hogy a Smerben képzeli el a jövőjét. Nem sokkal ezután az a hír járta, hogy Pellegrini megkaphatja a Smer listavezető helyét, ám legutóbb a smeres csúcsvezetés már úgy fogalmazott, Pellegrini biztosan rajta lesz a listán.

Robert Fico és Peter Pellegrini jó ideje nem mutatkoznak együtt a sajtótájékoztatókon.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »