Töltse el szíveteket az evangélium öröme! – Pap- és diakónusszentelést ünnepeltek Egerben

Töltse el szíveteket az evangélium öröme! – Pap- és diakónusszentelést ünnepeltek Egerben

Június hagyományosan a papszentelések hónapja. Június 19-én Ternyák Csaba egri érsek Hágen Pál Tamás, Kerekes Gábor, Péter Vilmos, Michele Gervasoni, Herbst Ádám és Carlos Sirer Melis akolitusokat diakónussá, Jorge Luís Altamirano Mendez és Noel Benedict Antasoda Tajos diakónusokat áldozópappá szentelte az egri bazilikában.

A szertartás kezdetén a főpásztor köszöntötte a megjelent papokat és híveket, valamint azokat, akik a közvetítéseken keresztül kapcsolódtak be a szertartásba. Az érsek külön köszöntötte a papszentelésre készülők szüleit, akik a körülmények miatt szintén csak az interneten keresztül vehettek részt a szentmisén.

Köszöntötte Ternyák Csaba azokat a közösségeket is, ahonnan a hivatások származnak, valamint az egyházmegye ezüst- és aranymisés papjait, kiemelve Jéger Károly atyát, aki ezen a napon ünnepli aranymiséjét Mezőkövesden.

Az érsek köszönetre buzdított a hivatásokért, s imádságra szólított fel azokért, akik még nem éreznek elég bátorságot, hogy megtegyék az első lépéseket az Úr hívó szavára: „Adja Isten, hogy Benedict és Jorge, valamint hat új diakónusunk példája bátorítás legyen nekik!”

Az evangéliumi rész felolvasása után Buda Péter és Michał Bartosz Muszyński szemináriumi rektor szólították a szerpapi és áldozópapi szolgálatra jelentkezőket, s kérték szentelésüket, tanúsítva, hogy méltók a hivatás gyakorlására.

Az Egri Érseki Papnevelő Intézetből Hágen Pál Tamás, Kerekes Gábor és Péter Vilmos, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumból Michele Gervasoni, Herbst Ádám és Carlos Sirer Melis álltak a főpásztor elé, kérve a szerpappá szentelést, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumból Jorge Luís Altamirano Mendez és Noel Benedict Antasoda Tajos pedig az áldozópappá szentelését.

Ternyák Csaba szentbeszédében a szentleckére, Szent Pál apostol megpróbáltatásaira és istenélményeire utalva rámutatott, hogy a papok sokat tanulhatnak tőle, mert az ő életükben is vannak veszélyek, buktatók, melyekből a gyengeségeket, a gonosz erejét tapasztalják meg. Ugyanakkor az is kiviláglik, hogy vannak olyan erőforrások, melyek átsegítik az embert ezeken a nehézségeken. Az újmisésekhez fordulva az érsek arra biztatott, ne ütközzenek meg ezen a kettősségen, mert az Úr így mutatja, hogy nem a magukéi. Arra buzdította őket, hogy a bennük lakó erőt ne önmaguknak tulajdonítsák, nehogy önhitté váljanak.

A főpásztor arról is beszélt, hogy a helyi egyház életrevalóságát mutatja, ha van szemináriuma, ha vannak papnövendékei, sőt, ha más egyházak szolgálatára is tud misszionáriusokat küldeni. Régen a magyar egyház sokakat küldött távoli helyekre, ma viszont kevés a hivatás, ezért még nagyobb hálával gondolunk a dinamikus nicaraguai és Fülöp-szigeteki egyházra, ahonnan a szentelendők érkeztek.

Benedict és Jorge kilenc évet töltöttek azzal, hogy megtanulják nyelvünket, megismerjék kultúránkat, tanulmányokat folytassanak, s most készen állnak arra, hogy elnyerjék a papság kegyelmét – mutatott rá Ternyák Csaba.

Jorge Luís Altamirano Mendezről és Noel Benedict Antasoda Tajosról elmondta, mindkettőjükben ott lakik a vidámság, és ezt az életörömet kell sugározniuk, bármerre is járnak. „Igazi misszionáriusok vagytok, a 2012-ben alapított egri Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium érett gyümölcsei. Köszönjük, hogy vagytok, köszönjük, hogy itt vagytok! Megszerettünk benneteket, és tudom, ti is megszerettetek minket.”

Az evangéliumra, a hegyi beszédben Jézus szavaira utalva az egri érsek arra figyelmeztetett, hogy nem szabad aggodalmaskodni, bízni kell a Szentlélekben és az Úrban, Isten országát és igazságát kell keresni. „A felszentelés által tagjai lesztek az egyházmegye nagy papi közösségének, mely befogad titeket, nem lesztek egyedül.”

Hírdetés

A diakonátus felvételét kérők életének is egy hosszú szakasza lezárul a papi rend első fokozatának felvételével, a végleges elköteleződéssel Krisztusnak és az ő egyházának – folytatta Ternyák Csaba, majd köszönetet mondott Michał Bartosz Muszyński rektor és Ailer Gellért vicerektor atyáknak, a teológiai tanároknak, továbbá minden paptestvérnek és hívőnek, akik imáikkal és példájukkal támogatták a jelölteket. Külön köszönetet mondott a szülőknek, testvéreknek, családtagoknak.

Végül a Boldogságos Szűz Máriának, a papok Édesanyjának, valamint Szent János apostolnak, egyházmegyénk védőszentjének közbenjárását kérem papi életetekre és szolgálatotokra, hogy legyen rajtatok mindig Isten bőséges áldása! – zárta homíliáját az Egri Főegyházmegye érseke.

A szentelendők a szentbeszéd után a közösség előtt is kinyilvánították hivatásuk iránti elkötelezettségüket a főpásztor kérdéseire válaszolva, s engedelmességet fogadtak neki és utódainak.

 

A jelöltek annak jeléül, hogy meghalnak a világnak és csak Istennek akarnak élni, leborultak az oltár előtt, míg a jelenlévők térdre borulva énekelték a Mindenszentek litániáját.

Ezután következett a diakónusszentelés, majd a papszentelés szertartása. A papszentelés során a szentséget kiszolgáltató érsek a felszentelő ima és kézrátétel által adta át a Krisztustól kapott áldozópapi hatalmat és küldetést.

Ezt követően az egyházmegye papjai kézrátétellel fogadták be az új áldozópapokat az egyházmegye papi közösségébe, majd az újonnan felszentelteket beöltöztették a papi ruhába, a főpásztor pedig megkente kezüket krizmával, illatos olajjal, ahogy a kiválasztottak: a királyok, a próféták és a papok esetében ez évszázadok óta szokás.

Az újmisések a főpásztorral és a jelen lévő papsággal együtt mutatták be a szentmisét. Ternyák Csaba végül ismét köszönetet mondott a szemináriumi vezetőknek, a tanároknak, a papoknak a szülőknek, családtagoknak, hogy az oltárhoz segítették a felszentelteket.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Szöveg: Szent István Rádió / Debnár Ádám, Bérczessy András

Kép: Gergely Gábor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »