Tokió 2020 – Itthon van a kardcsapat is

Tokió 2020 – Itthon van a kardcsapat is

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal együtt kedden kora délután hazaérkezett a tokiói ötkarikás játékokról a férfi és a női kardcsapat.

Fotó: MTI

Hírdetés

Szilágyi Áronék még Tokióban – MTI

Egy óra után tíz perccel léptek ki a vívók a tranzit ajtaján, utolsóként az egyéniben harmadszor győztes Szilágyi, akit a reptérre kilátogatók hangos tapssal, a Vasas vívópalántái pedig egy „Köszönjük, Áron! feliratú molinóval fogadtak.
   
A reptéri sajtótájékoztatón először a női csapatot egyedül képviselő Márton Anna kapott szót, aki bravúros vívással, sérülten, a térdében keresztszalag nélkül is negyedik helyet ért el egyéniben.
   
„Nem mondanám, hogy jól van a térdem, de azon leszünk, hogy minél hamarabb felépüljek. Örülök, hogy a sérülés ellenére is ki tudtam menni az olimpiára, ahol úgy érzem, az egyéni versenyből kihoztam a maximumot” – fogalmazott, majd azzal folytatta, bántja, hogy csapatban csak a nyolcadik helyen végeztek, de mivel valamennyien fiatalok, úgy érzi, ha mindenki a legjobbját nyújtja, a jövőben nagyon erősek tudnak lenni.
   
Gárdos Gábor, a női kardválogatott szakvezetője emlékeztetett rá, hogy amikor Márton Annának már az egyéni verseny első meccsén kiment a térde, 5-8-as állásnál felmerült, hogy visszalép, de ő erre azt mondta, hogy „ezt az argentint fél lábbal is megveri”. A tréner ezt követően méltatta versenyzője fantasztikus teljesítményét.
   
Szilágyi Áron arról beszélt, hogy a 2019-es budapesti világbajnokság óta arra készült, hogy az olimpián a lehető legkönnyebb legyen az útja.
   
„Fekszik nekem az olimpiai lebonyolítás” – mondta a 32-es táblás, egynapos programra utalva. Bevallotta, szinte még most is felfoghatatlan a számára, hogy háromszoros olimpiai bajnoknak vallhatja magát. Elárulta, hogy a legnehezebb asszójának a georgiai Sandro Bazadze elleni elődöntőjét tartja, amikor 13-13-as állásnál volt egy vitatott találat, amit neki ítéltek, ellenfele ettől megzavarodott, így már könnyebb volt bevinnie a 15. tust.
   
„A döntő már picit könnyebb lett, mert bár Samele rendkívül jó kardozó, éreztem, ha végig úgy tudok vívni, ahogy elterveztem, meglehet ez az asszó is” – elevenítette fel a történteket Szilágyi.
   
A 32 között búcsúzó, 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András azt mondta, egyéniben jobb eredményt szeretett volna elérni, ezért száz százalékig nem elégedett, de büszkeség tölti el, hogy hozzá tudta tenni a magáét a csapat bronzérméhez.
   
Az első mérkőzésén ugyancsak vereséget szenvedő Decsi Tamás elismerte, az egyéni versenyben nem sikerült jó taktikát választania német ellenfelével szemben, de a csapattal elért harmadik helyezésnek nagyon örül.
   
A csapatversenyben a németek elleni bronzmeccsre becserélt Gémesi Csanád elárulta: öt éve arra készült, hogy szerephez jusson, és amikor előnyben pástra lépett, csak arra koncentrált, hogy öt tust adjon és közben minél kevesebbet kapjon.
   
„Igazából ez nem olyan bonyolult. Régi álmom vált valóra ezzel a harmadik hellyel, nagyon örülök ennek az éremnek” – jelentette ki.
   
Decsi András, a férfi kardszakág vezetőedzője azt fejtegette, hogy azokat a célokat, amelyeket kitűztek, nagyjából sikerült teljesíteniük.
   
„Áron sporttörténelmi sikere nagyon extra és egyedi teljesítmény volt” – szögezte le, a csapatról pedig azt mondta, biztató előjel volt, hogy Tokió előtt minden világversenyről éremmel tértek haza. A siker titkának azt nevezte, hogy nagyon jó felkészülési programot sikerült összerakniuk. Bevallotta, hogy a poroszos vezetési stílust nem kedveli, úgy érzi, a magyar kardcsapatot klasszis versenyzők alkotják, akikkel sikerült megtalálnia a megfelelő hangot.
   
Boczkó Gábor sportigazgató szerint a japán fővárosban megszerzett érmek és pontok számára büszke lehet a vívócsapat. Hozzátette: nem gondolta volna, hogy járvány miatt ennyire nehezek lesznek a tokiói körülmények, viszont ezekhez jól tudtak alkalmazkodni a versenyzők.
   
A magyar vívók egy-egy arany- (Szilágyi Áron, kard), ezüst- (Siklósi Gergely, párbajtőr) és bronzérmet (férfi kardcsapat) nyertek, illetve egy-egy negyedik (Márton Anna, kard), hetedik (női tőrválogatott) és nyolcadik (női kardválogatott) helyet szereztek a tokiói játékokon.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »