Tokió 2020 – elkezdődött a hivatalos megnyitó, a japánok lelkesen fogadták a vendégeket

Tokió 2020 – elkezdődött a hivatalos megnyitó, a japánok lelkesen fogadták a vendégeket

Péntek este 20 órakor – közép-európai idő szerint 13 órakor – megkezdődött a XXXII. nyári ötkarikás játékok ünnepélyes megnyitója Tokióban.

Az Olimpiai Stadionban zárt kapuk mögött sorra kerülő ünnepség az „Érzelmekkel egyesülve” (United by Emotions) címet kapta, és a tervezők célja, hogy a sport szerepét, valamint az olimpiai játékok értékeit emelje ki, miközben – többek között – Japán két meghatározó szimbóluma, a Nap, valamint a Fudzsi-hegy is „megjelenik” a stadion küzdőterén zajló előadásban.

A háromórásra tervezett nyitóünnepségen nagy hangsúlyt kap az esélyegyenlőség is.

A nemzetek bevonulásánál a magyarok 143.-ként érkeznek majd.

Hírdetés

Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze az Olimpiai Stadion körül, noha a közvélemény-kutatások szerint a japán lakosság többsége nem támogatja az olimpia megrendezését a koronavírus-járvány miatt. Ebből semmit sem lehetett érezni a 2019 decemberében átadott és 68 ezer férőhelyes létesítmény környéken.

Több ezer ember gyűlt össze, hogy az út mentén állva integessen az eseményre érkező médiamunkásoknak és vendégeknek, vagy éppen olyan táblákat tartsanak fel angolul, amelyen az állt:

„Mindenkit üdvözlünk Tokióban”.

Szülők hozták ki gyermekeiket, akik lelkesen pacsiztak a stadionba érkezőkkel, sokan közös videót készítettek a világ minden tájáról összesereglett emberekkel, akik kizárólagos szemtanúi lesznek a megnyitónak, mivel a pandémia miatt az olimpia zárt kapuk mögött zajlik.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »