Tökéletes testek fesztiválja – a Baywatch mozifilmről

Tökéletes testek fesztiválja – a Baywatch mozifilmről

Kevés alkalmasabb filmet találhatnánk a nemrég Magyarországra érkező török Cinemapink bőrfoteleinek tesztelésére a Baywatchnál. Végre nem állít minket választás elé a júliusi kánikula sem: úgy menekülhetünk a légkondicionált moziterem hűvös kényelmébe, hogy közben a kék ég és a vízpart látványáról sem kell lemondanunk. Már ha ébren tudunk maradni, de talán jobban járunk, ha hagyjuk, hogy az érdektelen történet, bántó humor és kétdimenziós karakterek hármasa álomba ringasson minket.

Az új Baywatch mozit látva sajnos számíthatunk arra is, milyen lesz a Jumanji hamarosan érkező feldolgozása. Ez utóbbi munkát szintén az izomköteg Dwayne „The Rock” Johnson neve fémjelzi, és az előzetes alapján épp attól tarthattunk, amit most a vízimentős mozi is bizonyított. Seth Gordon filmje nagyjából olyan, mintha a 90-es évek közepén egy csapat B kategóriás színész és rendező hozta volna össze, szigorúan a televízió képernyőjére szánva. Szomorú képet fest korunkról, hogy 2017-ben mindez csúcsprodukció lehet.

Bár szokás elmondani, az 1989-től 2001-ig futó sorozat valójában nem volt annyira ostoba, mint amilyennek a mozifilm alkotói gondolták. Persze a vízparton a lassított szaladgálás valóban kiválóan parodizálható, de az meg pont annyit ért, hogy Leslie Nielsen egy jelenet erejéig beépítse valamelyik filmjébe. Egész estés erőltetett nevetgélést erre kár volt felhúzni. Attól nem kell tartanunk, hogy ha elszunnyadunk, lemaradunk bármi fontosról is. Hiába hanyatlik le ugyanis a fejünk, miközben The Rock két percen belül már a huszadik gúnynévvel alázza Zac Efron karakterét, amikor magunkhoz térünk, rendszerint ugyanott tartunk, csak a „mi van, Jonas Brothers” helyett már a „hé, High School Musical”-en kacaghatunk.

Efron jóképű, ámde balfék karaktere mellé bekerült egy másik szerencsétlen is, a kissé pocakos Ronnie (Jon Bass). Az ő alakján keresztül próbálták az alkotók ellenpontozni azt az üzenetet, amit saját maguk vetítettek bele filmjükbe. Jelesül hogy ez a tökéletes testek fesztiválja, és a vízimentők csak úgy képesek boldogulni, ha elég menőnek számítanak. Nos, Ronnie nem épp az, a film poénforrásainak egy részét pedig az ő ízléstelen szerencsétlenkedése nyújtja. Sajnos bármiféle eredetiség nélkül: a Keresd a nőt! altesti humorát utánoznák, csak épp Farrellyék merészsége, eredetisége nélkül.

Az sem teljesen érthető, miért David Hasselhoff karakterét (Mitch Buchannon) játssza Szikla, ha egyszer egészen mást művel, mint az egykori sorozatsztár. (Aki egy jelenet erejéig felbukkan a filmben, miként Pamela Anderson is.) Minden felszínességével együtt Buchannon karaktere korábban hús-vér volt, míg Johnson nem több egy rajzfilmfiguránál.

Szó szerint: Galambos Péter remek szinkronjával együtt néha az az érzésünk, hogy embertestben reinkarnálódott a Némó nyomában folyton lazáskodó, nagy dumás teknőse. Míg a Baywatch sorozat első epizódja egy drámai vízbe fúlással és Hasselhoff karakterének szülői gondjaival indult, a moziváltozat nélkülöz minden valódiságot, életszerűséget. Paródiának nem elég bátor, szórakoztató mozinak lapos, Baywatch-hommage-nak alkalmatlan, vízimentős bűnügyi sztorinak rettentő egyszerű.

De, ismétlem, a Cinemapink bőrfotelei nagyon kényelmesek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »