Toborozzák a munkaerőt

Toborozzák a munkaerőt

Szociális munkás, gondnok, gépjárművezető, pénzügyi szakember – majdnem 50 ilyen állást hirdetett meg a bevándorlási hivatal Körmenden és Szentgotthárdon, ahol ideiglenesnek nevezett táborokat alakítanak ki a migránsoknak a helyiek tiltakozása ellenére. A kormány holnap dönthet a déli befogadóállomások bezárásáról, valamint szigorítanának a menekültügyi szabályokon is.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal két tucat álláshelyet hirdetett meg a körmendi, illetve ugyanennyit a szentgotthárdi befogadóállomásra – tudtuk meg. A Vas Megyei Kormányhivatal honlapján jelentek meg az erre vonatkozó felhívások, ezek alapján összesen 40 szociális munkást, 4 gondnokot, továbbá 2 gépjárművezetőt és szintén 2 pénzügyi szakembert keresnek a két, ideiglenesnek tervezett, most épülő nyugat-magyarországi befogadóállomásra.

A kormány – a helyiek megkérdezése nélkül – már döntött arról, hogy a két, osztrák határ mentén fekvő településen alakítanak ki a migránsoknak sátortáborokat. Körmenden a múlt héten megkezdték az építkezést, oda a tervek szerint 300–500 illegális bevándorló kerülhet majd, és a Belügyminisztérium korábbi közlése szerint bár a sátrak már felépültek, az első „lakók” csak a jövő héten vehetik használatba a területet. Úgy tudjuk, a múlt pénteken a szél megrongálta a sátrakat, így ezek helyreállítását is el kell végezni, ami késleltetheti a megnyitást. Szentgotthárdon azonban, ahol 300 embert helyeznének el, még el sem kezdődött az építkezés. A kiszemelt terület ugyanis belvizes. Szentgotthárd fideszes polgármestere, Huszár Gábor a Magyar Nemzetnek a múlt héten azt mondta, hogy nem szeretnék a sátortábort, de az ország érdekeit is szem előtt kell tartani, vagyis szerinte „bele kell állni ebbe a történetbe”. A helyi ellenzék azonban akár polgári engedetlenségi akcióval vagy élőlánccal is kész megakadályozni a tábor megnyitását. – Ahogy tavaly ősszel Martonfán és Sormáson, úgy most Szentgotthárdon és Körmenden is meg lehet akadályozni az építkezést – mondta lapunknak Lábodi Gábor szentgotthárdi jobbikos önkormányzati képviselő.

Telítettek a bevándorlási hivatal táborai

A kormány a tervek szerint holnapi ülésén dönt a déli határnál lévő menekülttáborok bezárásáról. Ez elsősorban a nagyfait érinti, de a kiskunhalasi és a békéscsabai állomás is bezárhat. Ez azért is érdekes lépés, mert már most is telítettek a bevándorlási hivatal táborai – a nyitott befogadóállomásokon, Vámosszabadiban, Bicskén és Nagyfán a lehetséges 981 helyett már 1118-an vannak –, illetve így az ott lévő embereket a két sátortáborba kell majd átvinni a nyugati határhoz.

– A Fideszen belüli erőviszonyokat is jól mutatja, hogy miközben Kósa Lajos egykori városában, Debrecenben bezárt a menekülttábor, most pedig a Lázár János választókerületéhez tartozó Nagyfán hoznak hasonló döntést, addig a fideszes V. Németh Zsolt körzete két tábort is kap – fogalmazott lapunknak Lábodi Gábor. – Ha Nagyfán baj volt, hogy a helyieket inzultálták a migránsok, akkor miből gondolják, hogy ez Körmenden vagy Szentgotthárdon ne lenne probléma? – tette fel a kérdést. Arról is beszélt, hogy szerinte aggályos Körmenden a rendészeti szakközépiskola területén elhelyezni a sátrakat, mivel az épületben fegyverszoba és éles lőszerek is vannak. Körmend fideszes polgármestere, Bebes István tegnap azt közölte, hogy a szomszédos ingatlanok lakóinak kérésére megerősítik a helyi rendészeti szakközépiskola kerítését, bár szerinte az ottani ideiglenes befogadóállomás csak „tartalék táborként szolgál” majd arra az esetre, ha a „már meglévő befogadóállomások megtelnek”.

Közben kiderült, hogy a kormány szigorítana a menekültügyi szabályokon. Így csökkentenék a menedékkérők szociális ellátásait (például nem kapnának lakhatási és beiskolázási támogatást, valamint sem a menedékkérők, sem a nemzetközi védelemben részesítettek nem lennének jogosultak költőpénzre), illetve egy hónapra rövidítenék azt az időszakot, ameddig a már menekült vagy oltalmazotti státust kapott emberek a befogadóállomáson lehetnek. A Belügyminisztérium tervezete tegnap került fel a kormány honlapjára.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »