Többször rálőtt a volt élettársára egy 34 éves férfi

Többször rálőtt a volt élettársára egy 34 éves férfi

Többször rálőtt a volt élettársára egy 34 éves férfi

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya életveszélyt okozó testi sértés kísérlet és emberölésre irányuló előkészület bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 34 éves nyíregyházi férfi ellen.

Hírdetés

A nyomozás adatai szerint a 34 éves férfi 2019. február 25-én, 19 óra körül megjelent volt élettársa solymári házánál, az ingatlanba belépett és a nőt felszólította, hogy feküdjön a földre. Ezt követően a férfi egy gumilövedék kilövésére alkalmas gáz-riasztó fegyverrel a sértettet meglőtte, majd az ágyra lökte és követelte, hogy a jelenlegi barátját hívja a helyszínre, mert a nála lévő tapétavágó késsel el fogja vágni a férfi torkát. 

A nő megpróbált elmenekülni, közben a férfi kétszer újra rálőtt. Ezt követően a sértettnek sikerült az ablakon keresztül elmenekülnie, majd egy közelben tartózkodó férfitól kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget. A támadó a helyszínről elmenekült, majd oda később visszatért, ahol a budaörsi rendőrök elfogták.

Az ügyben beszerzett elsődleges orvosi vélemény szerint a sértettnek okozott sérülések súlyos, de nem életveszélyes sérülések, azonban a támadott testtájék és az alkalmazott eszközre tekintettel a cselekmény alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására.

A Pest megyei nyomozók R. Pált gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. február 28-án elrendelt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »