Több tucatnyi ellenzékit vettek őrizetbe Kubában

Az Asszonyok fehérben – a politikai elítéltek édesanyjait és feleségeit tömörítő – mozgalom aktivistáit egy havannai tiltakozáson fogták el.

Az Asszonyok fehérben – a politikai elítéltek édesanyjait és feleségeit tömörítő – mozgalom aktivistáit egy havannai tiltakozáson fogták el. A demonstráció résztvevői arra szólították fel a kubai kormányzatot, hogy fordítson nagyobb figyelmet az emberi jogokra.

Az Asszonyok fehérben tagjai minden vasárnap felvonulnak Havanna utcáin, és legtöbbjüket az akció befejeztével elvezeti a rendőrség. Ez történt vasárnap is.

A hatóságok nem nyilatkoztak az őrizetbe vétel okairól. Néhány órával később rendszerint elengedik az aktivistákat.

Az elfogottak között volt Berta Soler, a mozgalom vezetője is, akit 2005-ben az Európai Parlament Szaharov-díjjal tüntetett ki. Az asszony is meghívást kapott a Fehér Háztól arra a találkozóra, amelyen a tervek szerint Obama a kubai civil társadalom képviselőivel találkozik.

Az AFP francia hírügynökségnek Soler mindenesetre úgy nyilatkozott, egyelőre nem döntött arról, elmegy-e a beszélgetésre. Az Asszonyok fehérben vezetője arra emlékeztetett, hogy Obama korábban kijelentette, csak akkor utazik Kubába, ha előrelépéseket tapasztal az emberi jogok terén, Soler szerint azonban jelenleg nem ez a helyzet.

Eközben Obama elindult Washingtonból a szigetországba, és közép-európai idő szerint este tíz óra körül érkezik Havannába.

Az amerikai elnök március 22-ig marad Kubában, hogy mandátuma lejárta előtt biztosítsa a hidegháború óta fagyos viszonyban álló szigetország és az Egyesült Államok között tavaly decemberben kezdődött enyhülés tartósságát. Az 1959-es kubai forradalom győzelme óta Obama lesz az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki a kommunista országba utazik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »