Több törvényt is megvétózott a köztársasági elnök

Több törvényt is megvétózott a köztársasági elnök

Andrej Kiska államfő megvétózta a nem kormányzati nonprofit szervezetek nyilvántartásáról szóló törvényt, melynek egyes paragrafusai véleménye szerint ellentétesek az adatvédelmi szabályokkal. Az elnök azt javasolta a képviselőknek, hogy a jogszabályt vitassák meg újra, és az észrevételekkel együtt fogadják el.

Az elnök szerint aránytalanul sok információt kell közzétenni a nem kormányzati szervezetek nyilvántartásának azon részében, amely nyilvánosan hozzáférhető. Példaként a természetes személyek születési idejének indokolatlan közzétételét említette. Úgy véli, ez egy érzékeny, személyes adat, amellyel könnyen vissza lehet élni, ha kombinálják más adatokkal. „Úgy vélem, ez közvetlen ellentétben áll az EU vonatkozó rendeletével, és a Szlovák Köztáraság uniós tagságából fakadó kötelezettségeivel” – hangsúlyozta Kiska.

Az elnök azt is problematikusnak tartja, hogy a nemzetközi jellegű szervezeteknek kötelességük feltüntetni az alapszabályban az ügyvezető keresztnevét, családnevét, állandó lakhelyét, születési dátumát és a személyi számát is.

Kiska szerint az, hogy a nonprofit szervezetek egy részének érzékeny adatokat kell közzétenniük közvetlenül az alapszabályban, a diszkriminációt tiltó jogszabály indokolatlan megsértése.

A Belügyminisztérium által előkészített törvény értelmében saját nyilvántartás létesül a nem kormányzati nonprofit szervezetek számára. Denisa Saková belügyminiszter szerint a jogszabállyal „tisztábbá és átláthatóbbá” válik a civil szektor.

A tárca rámutatott, hogy a nem kormányzati nonprofit szervezetek nyilvántartása lehetővé teszi a komplex adatgyűjtést a nem kormányzati nonprofit szervezetekről. „A nem kormányzati nonprofit szervezetek nyilvántartásában szereplő jogalanyok egyértelműen azonosíthatók lesznek. A nyilvántartás megbízható és aktuális forrásként fog szolgálni a jogi személyek, vállalkozók és közhatalmi szervek regisztere számára” – áll a minisztérium közleményében.

Az államfő megvétózta azt a törvényt is, amely kimondja, hogy tilos a fogyasztói szerződések elévült követeléseit behajtani. Kiska a jogszabályt teljes egészében visszaadta, ami azt jelenti, hogy a képviselőknek két lehetőségük van: vagy újra megszavazzák változtatás nélkül legalább 76 szavazattal, vagy nem támogatják a törvénymódosítást.

A köztársasági elnök nagyra értékeli a fogyasztóvédelmi intézkedéseket, de attól tart, hogy a törvény jelenlegi állapotában félreértelmezhető, ezért inkább ártana, mint segítene.

A törvénymódosítással a parlament az Alkotmánybíróság jelentésére reagált, amely szerint a fogyasztói szerződések elévült követeléseinek a behajtása alkotmányellenes.

„Egyetértek azzal, ha a törvényhozók reagálnak azokra a helyzetekre, amelyek gyanúsak, illetve veszélyeztetik a társadalmat, de a céljaikat nem lehet olyan törvénnyel elérni, amelyik nem egyértelmű” – hangsúlyozta Kiska. Szerinte a törvénymódosítás félreérthető, és előfordulhat, hogy az egyes jogvédő szervek különböző módon fogják elbírálni ugyanazokat a helyzeteket. Ez pedig egyes fogyasztók diszkriminációjához vezethet.

Ebből kiindulva Kiska azt javasolja a képviselőknek, hogy egy olyan törvénymódosítást fogadjanak el, amelyik egyértelműen megállapítja a fogyasztóvédelemre vonatkozó intézkedéseket, amelyek értelmében minden jogvédő szerv ugyanúgy járhat el minden fogyasztó esetében.

A Polgári Törvénykönyv törvénymódosítását október 24-én fogadták el, 117 képviselő szavazatával. Az Igazságügyi Minisztérium a törvényjavaslatban rögzíti, hogy a fogyasztói szerződésekben szereplő elévült követeléseket semmilyen úton nem lehet behajtani. Megengedett lenne az elévült követelés tartalmának megváltoztatása és a behajthatóság megújítása, de kizárólag az adós személy indítványozta jogi aktus által, amely létrejöttének feltétele, hogy az adósnak tisztában kell lennie a fogyasztói szerződésben szereplő kötelezettségek elévülésével.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »