Több tízmilliárd forint esett ki a városok büdzséjéből

Több tízmilliárd forint esett ki a városok büdzséjéből

A megfelezett helyi iparűzési adó mellett az idegenforgalomból származó adóbevétel is csökkent.

A 10 százalékosnál is nagyobb adóbevétel-csökkenést okozott a 23 megyei jogú városnak, hogy a járvány miatt kiesett a helyi adók egy része – írta a Népszava a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) összesítése alapján. Míg 2019-ben a 23 város összesen 235,9 milliárd forintnyi adóval számolhatott, addig tavaly már csak 211,2 milliárddal. Az idén szeptemberig már csak 202,1 milliárd bevétel került a kasszákba.

A 23 megyei jogú városnak 2019-ben 183,3 milliárd forint bevétele származott a helyi iparűzési adóból (hipa), ez az összeg tavaly 167,6 milliárdra csökkent, az idei év első kilenc hónapjára pedig 159,9 milliárdra esett vissza. A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy a kkv-knak a hipa felét kell megfizetniük a járvány miatt. A településekhez helyi adóból, például építmény-, telek- és kommunális adóból nagyjából 300 millióval több folyt be, de közben a turizmus visszaesése 1,3 milliárdos idegenforgalmi adó kiesést jelentett.

Hírdetés

Egy év alatt Dunaújváros veszteségei voltak a legnagyobbak:

3,18 milliárddal kevesebb bevétele származott 2020-ban.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke reálisnak tartja, hogy a szektor 10 százaléknál magasabb adóbevétel-kiesést szenvedett el. Schmidt Jenő hozzátette: az elvonásokon túl az önkormányzatok működési költségei jövőre legalább 10-15 százalékkal megemelkednek az infláció, az energia-áremelkedés, a minimálbér-emelés miatt. Úgy látja, jövőre már lesznek olyan települések, amelyek gazdálkodása átcsúszik a negatív tartományba.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »