Több tanuló kórházba került, miután kártevőirtást tartottak egy aradi iskola osztálytermeiben

Több tanuló kórházba került, miután kártevőirtást tartottak egy aradi iskola osztálytermeiben

Hét tanuló kórházba került, miután pénteken kártevőirtást tartottak az aradi Adam Müller-Guttenbrunn iskola osztálytermeiben – jelenti az aradi közegészségügyi igazgatóság (DSP).

A 11-13 éves gyerekeket a sürgősségen látják el, később döntik el, hogy bent kell-e maradniuk a kórházban.

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) egy vegyi-bakteriológiai csoportot küldött az iskolába, hogy felmérje a helyzetet. (Agerpres)

ISU: Semmit nem mutattak ki a mérőműszerek az aradi iskola levegőjében, a tanítást felfüggesztették

Semmit nem mutattak ki a mérőműszerek az aradi Adam Müller-Guttenbrunn iskola osztálytermeinek levegőjében, miután hétfőn több gyerek mérgezésgyanús tünetekkel került kórházba – közölte kedd reggel az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Hírdetés

A szakemberek a levegő összetételét vizsgálták, majd mintát vettek a padokról és más tárgyakról, amiket laborban elemeznek ki.

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint összesen negyven tanuló került kórházba arcukon kiütésekkel, hányingerrel, tizennégyet közülük beutaltak. A tünetek azt követően jelentkeztek, hogy pénteken kártevőirtást tartottak az osztályokban.

„Nem természetes, hogy alig két hónappal a temesvári tragikus események után, ilyen dolog még egyszer megismétlődjön. (…) Kirendeltem a minisztérium és az állami egészségügyi felügyelet ellenőrző csoportját, hogy megnézzék, miként ellenőrizték a korábbi rendelkezés értelmében azokat a cégeket, amelyek biocidokkal (olyan kémiai anyagokkal vagy mikroorganizmusokkal, amelyeket kártevő élőlények ellen használnak, és azokat elpusztítják, elriasztják, vagy a károkozást bármely más módon akadályozzák) dolgoznak. Drasztikus intézkedések lesznek, és azok, akik a közegészségügyet veszélyeztetik, fizetni fognak, még akkor is, ha radikálisan meg kell változtatnunk a jogszabályokat” – idézi a minisztérium közleménye Victor Costache egészségügyi miniszter hétfő esti nyilatkozatát.

Az Arad Megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP) járványtanászokból álló csoportja a gyerekek tüneteit vizsgálja.

A DSP és a rendőrség keresi azt a céget, amely a fertőtlenítést, valamint a rovar- és kártevőirtást (DDD) végezte az iskolában.

Gheorghe Stoian Arad megyei prefektus bejelentette: kedden nem lesz oktatás az érintett iskolában. (Agerpres)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »