Több száz egészségügyi intézményt ajánlott fel az egyház Nigériában, de az állam nem kér belőle

Több száz egészségügyi intézményt ajánlott fel az egyház Nigériában, de az állam nem kér belőle

A nigériai katolikus püspöki konferencia tavaly 425 kórházat és rendelőintézetet ajánlott fel a Covid-19-ben megbetegedett emberek másoktól elszigetelt kezelésére. A püspökök arról tájékoztattak, hogy a kormány eddig nem használta ki a lehetőséget.

„A kormány nem túl bölcs módon nem értékelte az egyház részéről hozott nagy áldozatot, soha egyetlen rendelkezésre bocsátott intézményt sem vett igénybe, és köszönetét sem fejezte ki soha, holott az egyház folyamatosan vigaszt és gondoskodást nyújt a mezőgazdasági területeken és a bárhol másutt élő szegényeknek” – írták a püspökök a február 10-én, a betegek világnapján kiadott nyilatkozatukban Uchechukwu Obodoechina, az egyház és állam közti kapcsolatokért felelős püspök aláírásával.

A Covid-19 terjedése ellen felállított elnöki akciócsoport 2020. május 11-én még arra buzdította a 36 állam kormányzóját, hogy kérjék az egyházat, bocsássa rendelkezésre egészségügyi intézményeit. Felhívták a figyelmet arra, hogy néhány államban nem fognak tudni egyedül szembenézni a járvánnyal, olyan sok beteg lesz.

Obodoechina püspök elmondta, hogy a kormánynak segítenie kellett volna az egyházi egészségügyi intézményeket, biztosítani a száz százalékos felszereltséget minden mezőgazdasági területen, hiszen ez a nigériai állampolgárok érdekét szolgálja. Ehelyett a kormány nem változtatott semmit a működésképtelen egészségügyi rendszeren. A főpásztor ezért az kéri, hogy gondolják át újra az egyházzal való együttműködést.

Hírdetés

Ugyanakkor az akciócsoport figyelmeztet a halottak növekvő számára, illetve arra, hogy újabb korlátozásokat vezetnek be a megelőzés céljából. Többek között az istentiszteleti helyeken felére csökkentik a résztvevők számát, zárt terekben pedig legfeljebb ötven ember tartózkodhat egyszerre.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »