Több pénz a fogyatékossággal élőknek

Több pénz a fogyatékossággal élőknek

Százezer forinttal emeli a kormány a fogyatékossággal élő emberek gépjármű-vásárlási támogatását – tudta meg lapunk. Az új kocsi vásárlása esetén igénybe vehető egymillió forintos hozzájárulás azonban – bár sok fogyatékossággal élőnek valóban segítség – a súlyosan mozgáskorlátozottak számára nem jelent megoldást. A választható autók mérete és az akadálymentesítés költségei miatt nekik külön konstrukcióra lenne szükségük.

Kilencszázezer helyett a jövőben egymillió forint támogatást vehetnek igénybe új autó vásárlásakor a súlyosan mozgáskorlátozottak, illetve más fogyatékossággal élők. Ezenkívül április elsejétől lehetőségük lesz az érintetteknek arra is, hogy amennyiben az önrészen és támogatási összegen felül a gépkocsi vásárlásához hitelt vesznek fel, úgy annak 36 hónapos törlesztési futamidejét egy alkalommal, legfeljebb három évvel meghosszabbíttassák – derül ki a vonatkozó kormányrendelet tervezett módosításából.

A tervezett változtatást üdvözli a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), ugyanakkor a szervezet elnöke arra is rámutatott, hogy noha a jelenlegi támogatási rendszer valóban segítséget nyújt az enyhén mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő emberek, így például a hallássérültek vagy gyengén látók számára, nem találkozik a súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési igényeivel. Kovács Ágnes a Magyar Nemzetnek kifejtette: új autó vásárlása esetén a támogatás kizárólag olyan modellekre vehető igénybe, amelyekben a kerekes széket használók jelentős része nem fér el, és az autók méretük miatt eleve nem alkalmasak az akadálymentesítésre. Jelentős szakadék tátong továbbá az akadálymentesítésre igénybe vehető támogatás nagysága (kilencvenezer forint – a szerk.) és a szükséges átalakítások valódi költségei között. – Egy elektromos kerekes székkel közlekedő személy számára például már pusztán az, hogy beemelőszerkezettel lássa el az autóját, kétmillió forintos kiadást jelent – fejtette ki az elnök. Kovács Ágnes szerint folyamatosan egyeztetnek az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumával, és az eddigi jelek szerint a szaktárca nyitott a problémák orvoslására. A MEOSZ javaslatára várhatóan a jövőben olyan új konstrukciót hoznak létre, amely – a jelenlegi támogatási forma meghagyása mellett – kifejezetten a súlyosan mozgáskorlátozottak számára jelentene hosszú távon megoldást.

A kormány 2012 szeptemberében terjesztette ki a gépkocsi-vásárlási támogatásra jogosultak körét a mozgássérültekről valamennyi fogyatékossággal élőre. Akkor új gépjármű esetén 900 ezer forintra, használt jármű, három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpár, illetve gépi meghajtású kerekes szék vásárlásához 600 ezer forintra emelte az igényelhető összeget. A kérelmet a lakóhely szerinti megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályán lehet benyújtani évente kétszer. A március 31-ig benyújtott igényekről június 15-ig, míg a szeptember 31-ig beadott kérelmekről december 15-ig hoznak döntést. A kérelemben meg kell jelölni, használt vagy új gépjárműre igényeljük-e a pénzt, ahogy azt is, hogy maga jogosult vagy valaki más vezeti-e majd az autót. A támogatás felhasználásával Suzuki Swift 1,2 GL, Suzuki S-Cross, illetve Suzuki Vitara 1.6 GL típusú gépjárműveket lehet vásárolni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »