Több nyelven „diskurált magában” a szinkrontolmács

A világ első szinkrontolmácsainak egyike, Lomb Kató tucatnyinál is több nyelven beszélt. Ezek közül többet bármilyen kombinációban azonnal fordított „egymásra”. Hiába beszélt és értett azonban mintegy harminc nyelvet, többször hangsúlyozta: az anyanyelve a magyar. Tizenöt éve halt meg.

A pécsi születésű Lomb Kató – leánykori nevén Szilárd Katalin – középiskolás korában még nem tűnt ki a nyelvtanulásban, sőt érettségi bizonyítványa szerint csak „elégséges” értékelést szerzett németből. Később fizikából és kémiából doktorált a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen.

A középiskolában tanult francia és a német nyelv mellé autodidakta módon tanulta meg az oroszt, 1944-ben. Ekkorra már családja volt: férje, Lomb Frigyes elektromérnök budapesti üzeme, a LAUB Villamosmotorgyár olyan fontos hadászati termékeket állított elő, hogy a tulajdonosnak – zsidó származása ellenére – 1944-ben a német megszállás, majd a nyilas hatalomátvétel után sem esett bántódása, és helyén maradhatott.

Lomb Kató tolmácsi pályafutása 1945-ben éppen orosznyelv-tudásának köszönhetően kezdődött a budapesti városházán. Dolgozott a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál (SZEB), a külföldi sajtószolgálatnál, a honvédelmi és sportszövetségnél, majd 1950-től oroszt tanított a Műegyetemen. 1956 után főként az Országos Béketanácsnál, a Népfrontnál, a Belkereskedelmi Minisztériumnál vették igénybe tudását.

Tolmácsolt Rákosi Mátyásnak, Kodály Zoltánnak, minisztereknek és politikusoknak, híres embereknek, még az első szívátültetést végrehajtó Christiaan Barnard szívsebésznek is.

Nyelvben nem ismert határt

Újabb és újabb nyelveket sajátított el: a kínait, a lengyelt, a csehet, a szlovákot, az ukránt, a bolgárt, a japánt, az olaszt, a spanyolt. Tolmácsként mind az öt kontinenst bejárta, a világ negyven országában megfordult, az utazásai során szerzett élményeiről, kalandjairól az 1979-ben megjelent Egy tolmács a világ körül című könyvében számolt be. Ő és csoportja – a legendás hírű Lomb-csoport – az elsők között rendszeresítette hazánkban a szinkrontolmácsolást, amelyet eleinte sokan lehetetlennek tartottak.

Hírdetés

Lomb Kató szinkrontolmács, tolmács, fordító, műfordító

Utolsó éveiben is a nyelvtanulás kötötte le: az ivrittel, a ma beszélt modern héber nyelvvel foglalkozott. 2003. június 9-én, életének 95. évében hunyt el.

Szerencsésen hosszú életét – vallotta – nem is a nyelvtudás, hanem a nyelvtanulás világította be, amelynek nagyszerűségét népszerű könyveiben, interjúkban igyekezett átadni. Igyekezett mindenkit nyelvtanulásra bírni, stílusos, olvasmányos könyvei (Így tanulok nyelveket, Nyelvekről jut eszembe…, Bábeli harmónia és az Egy tolmács a világ körül) ma is ösztönzőleg hatnak a nyelvet tanulni vágyókra.

Nem hitt a nyelvtehetségekben

A szinkrontolmács egy gyakorlatban jól használható módszert is kidolgozott, miután – mint vallotta – ő maga is unta a nyelvkönyvek „mondvacsinált dialógusait”. A módszer lényege az idegen nyelven való szüntelen olvasás, még akkor is, ha eleinte nem is értjük, mit látunk a papíron. Azt tanácsolta, a nyelvtanuló ily módon próbáljon minél többet felfedezni az adott nyelv rendszeréből és kikövetkeztetni a szavak jelentését.

Habár Lomb Katót nyelvtehetségnek tartották, ő nem hitt ebben. Meggyőződése volt, hogy minél erősebb valakiben a motiváció, és minél inkább túl tud lépni a gátlásain, annál hamarabb tudja elsajátítani az adott nyelvet. Fontosnak tartotta az autolexiát, az autográfiát és az autológiát, vagyis az önmagunknak való olvasást, az önmagunknak való írást az éppen tanult nyelven, illetve az önmagunkkal való beszélgetést, „amikor a gondolataimat vagy amit épp az utcán látok, megpróbálom jártomban-keltemben a tanult nyelven kifejezni, eldiskurálok magamban” – mondta.

Ha el akart sajátítani egy idegen nyelvet, akkor beszerzett egy, azon a nyelven íródott, számára is érdekes témájú regényt, és abból fejtette meg a nyelv alapjait. Az ismeretlen kifejezéseket egyszerűen átugrotta, mondván, előbb-utóbb úgyis kiderül a jelentése. „Amire magunk jövünk rá, azt úgyis sokkal inkább megjegyezzük” – mondta. Tréfásan Kontext Katinak is nevezték, mivel a szöveg megértésében rendkívül fontosnak tartotta magát a szövegkörnyezetet is, amiből sok minden kikövetkeztethető.

Sosem engedte, hogy a tökéletesség igénye eltántorítsa, mindig a nyelvtanulás által okozott örömbe kapaszkodott. „A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni!” – jelentette ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »