Több mint tízezren követelik Cseh Katalinnak, a Momentum EP-képviselőjének lemondását, mert nevetgélt egy abortuszról szóló szóviccen

A tébolyultan feminista Papp Réka Kinga rádióműsorában szerepelt vendégként még 2015-ben Cseh Katalin, aki akkor még nem politikusi, hanem orvosi pályára készült. A szülész-nőgyógyász végzettségű képviselőnő a műsorban azon nevetgélt, hogy Papp Réka Kinga a “mechanikai” abortuszt egy szlengkifejezéssel, “botmixer”-ként írta körül. A rádiófelvételt több internetes sajtóorgánum is felidézte, mintegy vándortémaként. A CitizenGo emberjogi aktivistái egyenesen petíciót indítottak, amelyben Cseh Katalin lemondását követelik:

Hírdetés

Azt kell mondanom, hogy talán még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy Cseh Katalin orvos létére hülyegyerekként röhögcsélt egy ilyen ócska, cinikus szóviccen. Talán sokkal súlyosabb gond, hogy a beszélgetésben Cseh Katalin úgy áll ki az abortusztabletta hazai bevezetése mellett , hogy eközben saját maga mesélt el egy esetet, amikor azzal könnyedén visszaélve tiltott magzatelhajtás vétségét követték el. Szavaiból úgy tűnik, hogy Cseh Katalin nem érti az ilyen cselekmény büntethetőségének okát, sőt szavait úgy is lehet érteni, hogy talán pártolja is az efféle házi magzatelhajtást. Mondatainak értelme kétséges, saját vélemény kialakításához mindenki hallgassa meg a hangfelvételt. Az viszont egyértelműen döbbenetes, hogy a történetből az derül ki, hogy a PATENT radikális feminista, külföldről támogatott ügynökszervezet fontos feladatának tartotta, hogy azonnali jogsegélyt nyújtson a tiltott magzatelhajtást elkövető nőnek.

Idézzük fel azt a tényt is, hogy a magyar jogi szabályozás szerint, aki más magzatát a törvényes eljárás keretein kívül elhajtja bűncselekményt követ el és a körülményektől függően akár 5-8 év börtönbüntetéssel is büntethető, azonban az a nő, aki saját magzatával követi ezt el, az nem bűncselekményért, hanem mindössze vétségért büntethető, legfeljebb mindössze 1 év börtönbüntetéssel.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »