Több mint tizenegy évet kapott a gödöllői autótolvaj és gázoló

Minden vádpontban – jármű önkényes elvételében, közúti veszélyeztetésben, bódult állapotban történő járművezetésben és segítségnyújtás elmulasztásában – bűnösnek találta a Gödöllői Járásbíróság Sz. Lajost, aki még 2016 nyarán megpróbált megszerezni egy autót, közben pedig halálra gázolt egy 24 éves lányt. A bíróság ezért halmazati büntetésként 11 év 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a járművezetéstől, nyolc évre pedig a közügyektől.

Az elsőfokú ítélet szerint a 36 éves vádlott – egy ismert gödöllői zenész – korábban már volt büntetve, rendszeresen fogyasztott nyugtatókat, kábítószert, és ivott is rájuk. A bűncselekmény napján is bódult állapotban volt, amikor meglátta, hogy a sértett a kapu kinyitásával van elfoglalva, az autó pedig járó motorral áll a beállón. A vádlott a vezetőülésbe ült, és hátramenetben visszakanyarodott az utcára. Az áldozat nem akarta hagyni, belekapaszkodott az ablakba, mire a férfi nagy sebességgel megindult, behajtott az árokba, és maga alá gyűrte a sértettet, aki a helyszínen meghalt. 

A vádlott a baleset után kimászott az ablakon, és elhagyta a helyszínt, pedig tudta, hogy a sértett az autó alá szorult. Később egy isaszegi kocsmában fogták el. Sz. Lajos korábban beismerő vallomást tett, de később visszavonta. A bíróság ennek ellenére a vádiratot apróbb kiegészítésekkel bizonyítottnak látta.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős. A bíróság ugyanakkor fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását, vagyis börtönben marad a másodfokú eljárásig. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »