Több mint ötszáz fiatal orvos elhelyezkedését támogatja a kormány

A kormány jelentős hangsúlyt fektet a rezidensek és a fiatal szakorvosok itthon tartására. Kiemelt kormányzati cél, hogy valamennyi, a szakorvosképzést Magyarországon megkezdeni szándékozó fiatal bekapcsolódhasson a programba.

Ennek érdekében 2015. július 1-jétől átalakult a szakorvosképzés rendszere, amelynek értelmében a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét intézménnyel, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződnek, és illetményük központi költségvetési forrásból kerül kifizetésre.

A szakorvos képzés új rendszerének hatályba lépésével a korábbi évekhez képest a képzésbe jelentkezők száma ugrásszerűen megnövekedett, amely az új rendszer sikerességét, népszerűségét is mutatja.

Annak érdekében, hogy valamennyi jelentkező bekapcsolódhasson a képzésbe, tavaly további 171 fővel emeltük meg a korábbi rezidens keretszámot.

Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ kihirdette a szakképzőhelyi akkreditációval rendelkező egészségügyi szolgáltatók számára azokat a pályázatokat, amelyek közös célja, hogy a 2016-os évre kihirdetett rezidens keretszámok 2016. szeptember 15-ig be nem töltött helyei az egyes egészségügyi szolgáltatók között osszák fel.

Az általános szakorvosi keretszámok betöltésére 525 fős keretszámot határoztak meg, míg a kórházi-klinikai szakgyógyszerészeten belül 3 szakgyógyszerészi rezidensnek nyílik lehetősége az elhelyezkedésre.

A felhívás értelmében a csecsemő- és gyermekgyógyászat szakképzés keretében további 9 szakorvos-jelölt foglalkoztatható, mely a házi gyermekorvosi utánpótlás célját szolgálja.

A most kihirdetett kiemelt szakorvosi keretszámok összesen 5 rezidens elhelyezkedésére adnak lehetőséget. Ezen belül az idegsebészet területén 4, a honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem-orvostan területén pedig 1 rezidensi hely áll rendelkezésre.

A rezidens keretszámok felhasználására azon egészségügyi szolgáltató pályázhat, amely az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött érvényes finanszírozási szerződéssel és megfelelő szakképzőhelyi akkreditációval rendelkezik, továbbá vállalja, hogy a szakképzés befejezését követően a rezidenst legalább annyi ideig foglalkoztatja, mint amilyen időtartamig a képzőhely a munkavégzés helyeként meghatározásra került.

Amennyiben a benyújtott igények meghaladják a felhasználható keretszámokat, a rezidensi férőhelyek szolgáltatónkénti megosztására további szempontok figyelembevételével kerül sor.

A pályázatok benyújtási határideje 2016. október 27. A pályázatokról az ENKK, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Egészségügyi Szakmai Kollégium, a Magyar Kórházszövetség és a Magyar Rezidens Szövetség képviselőiből álló bizottság dönt, legkésőbb 2016. november 11-ig.

A pályázati felhívás, illetve a pályázati feltételek az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) honlapján érhetőek el.

A kormány már eddig is számos intézkedést tett a rezidensek itthon tartása érdekében.  Az egyik legjelentősebb intézkedés az ún. Rezidens Támogatási Program elindítása volt 2011-től, melynek ösztöndíjai szakterülettől függően nettó 100, 150, illetve 200 ezer forint többletjövedelmet biztosítanak a programban résztvevőknek.

Az idei év szeptemberében indult többlépcsős béremelési programnak köszönhetően a rezidensek alapbére jövő novembertől 50 ezer forinttal emelkedik.

 

Forrás: Család.hu

The post Több mint ötszáz fiatal orvos elhelyezkedését támogatja a kormány appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »