Több mint húszezren vonultak az utcára, miután az összes független ellenzéki helöltet félreállították Moszkvában

Hatalmas tömeg tüntetett szombaton az orosz főváros központjában a moszkvai képviselőtestületi választások szabadságáért – írja az MTI. A résztvevők, mintegy 21,5 ezren a szeptember 8-án esedékes választás több tucatnyi ellenzéki jelöltjének a kizárása ellen tiltakoztak. A tüntetők egyebek mellett azt követelték, hogy minden elutasított jelölt indulhasson a választásokon.

A rendezvényen megjelent számos ellenzéki politikus, köztük a Kreml talán legismertebb bírálója, Alekszej Navalnij is, aki arról beszélt, hogy az elmúlt évek legnagyobb ellenzéki tüntetését sikerült megszervezni.

Hírdetés

A moszkvai választási bizottság szerdán formai hibákra és szabálytalanságokra hivatkozva összesen 57 aspiráns indulását utasította el, köztük gyakorlatilag az összes független ellenzéki jelöltét, a bírálók szerint részben teljesen átlátszó indokokra hivatkozva.

Az elutasítottak között van mások mellett Ilja Jasin, a fővárosi Krasznoszelszkij kerület vezetője, Gennagyij és Dmitrij Gudkov volt képviselő, Szergej Mitrohin, a liberális Jabloko párt volt vezetője, Ljubov Szobol és Ivan Zsdanov az Alekszej Navalnij vezette Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány munkatársa.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »