Több mint hétezer román állampolgár már leszavazott

Megnyíltak a szavazóhelyiségek az európai országokban. Az urnáknál való jelenlétet a Központi Választási Iroda (BEC) honlapján lehet követni, eddig már több mint hétezren szavaztak a határokon túl élő román állampolgárok közül.

Idén először a külföldi románoknak három nap áll rendelkezésükre, hogy az erre a célra létrehozott 835 szavazókörzet egyikében az urnák elé járuljanak. A körzetek a következő program szerint tartanak nyitva: pénteken helyi idő szerint 12 és 21 óra között, szombaton és vasárnap pedig helyi idő szerint 7 és 21 óra között. Azok a szavazók, akik 21 órakor a szavazókörzetek székhelyén vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig gyakorolhatják szavazati jogukat.

A külföldön élő román állampolgárok számára a legtöbb szavazóhelyiséget Spanyolországban rendezték be: 99 településen összesen 143-at. Ezek közül több szállodákban, kulturális központokban, bevásárlóközpontokban nyílt meg, de Guissonában például egy kalandparkban is.

OlaszorszĂĄgban 142, NĂŠmetorszĂĄgban 79, FranciaorszĂĄgban 50 szavazĂłhelyisĂŠgben vĂĄrjĂĄk a romĂĄn ĂĄllampolgĂĄrokat.

Hírdetés

A www.votstrainatate.ro adatai szerint 43.003 román állampolgár választotta a levélszavazás lehetőségét.

A szavazati jog az országon kívül berendezett bármely körzetben gyakorolható a következő, a voksolás napján érvényes iratok valamelyikének felmutatásával: személyi igazolvány, elektronikus személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, diplomata-útlevél, elektronikus diplomata-útlevél, szolgálati útlevél, elektronikus szolgálati útlevél, egyszerű útlevél, egyszerű ideiglenes útlevél és egyszerű elektronikus útlevél, illetve katonai szolgálati könyv a katonai iskolák diákjai esetében.

Az elnökválasztáson azok a román állampolgárok szavazhatnak, akik legkésőbb a választások napján betöltötték 18. életévüket, és jogerős bírósági ítélet nem vonta meg tőlük ezt a jogukat.(agerpres)

NyitĂłkĂŠp: modonews.com


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »