Több mint 9,2 milliárd forintot nyert kutatás-innovációra a Semmelweis Egyetem

Több mint 9,2 milliárd forintot nyert kutatás-innovációra a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem (SE) több mint 9,2 milliárd forintnyi forráshoz jut a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 2025 végéig.

Az SE azt írta, hogy 11 pályázat nyert támogatást a Tématerületi kiválósági programban.

A nyertes projektek között van olyan, amelynek a leggyakoribb népbetegségnek számító kardiovaszkuláris megbetegedésekhez társuló anyagcsere-betegségek megelőzésében és terápiájában alkalmazható kutatásfejlesztés a célja.

Egy másik pályázat keretein belül folyó kutatások három fő téma köré csoportosulnak. Az első a versenysportolók, kiemelten a korábban kevéssé vizsgált ifjúsági (12-18 év közötti) sportolók részletes sportolói szűrése, teljesítménydiagnosztikája és összességében az utánpótlásnevelés segítése. A második, a biztonságos szabadidő-sporttevékenység elősegítése, a Semmelweis Egyetem által nyújtott szűrőprogramok szélesebb körben elérhetővé tételével, a szabadidősport, illetve a „master” életkorban végzett sport népszerűsítésével. A harmadik témakör elemei pedig a társadalmi mozgósítás, az egészséges életmód, a kezdő sportolók biztonságának és a helyes sportág választásának elősegítése. Mindezen feladatok megvalósításához elengedhetetlen egy komplex, mesterséges intelligenciára épülő digitális sportolói regiszter létrehozása – írták.

Hírdetés

Egy további tématerületi kutatás célja a jelenleg is sikeresen folyó idegtudományi kutatások folytatása, a felfedező, kognitív és klinikai idegtudományi területeken. Ezzel párhuzamosan a program kiírásának megfelelően egy új multicentrikus Covid-19/poszt-Covid vizsgálat is indul a tématerület betegellátó szervezeteinek részvételével, amely célja a témában jelenleg is futó vizsgálatok összefogása, a Covid-19/poszt-Covid állapotok neurológiai, pszichiátriai és pszichológiai vonatkozásainak kutatása.

Egy másik kutatási program a magyar lakosság öregedéséhez kapcsolódó gondok és a feltárt problémák kezelésére jó gyakorlatok azonosítását és kifejlesztését célozza.

Nyert kutatási forrást az a vizsgálat, amelynek célja, hogy feltárják a különbségeket a pandémia egyes hullámaiban elhunytak szervi érintettsége között és specifikus patomorfológiai eltéréseket találjanak.

A Tématerületi kiválósági programot idén augusztus 16-án hirdette meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A program 2025 végéig biztosít forrásokat elsősorban egyetemi tudásközpontoknak és kutatóhelyeknek kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeikhez, legyen az alapkutatás, alkalmazott kutatás vagy kísérleti fejlesztés.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »