Több mint 35 ezer alkalmazott „tûnt el” az Oktatási Minisztérium nyilvántartásából, hogy kijöjjön a 60 százalékos átoltottság

Az Edupedu portál figyelt fel rá, hogy az Oktatási Minisztérium pár tollvonásból megoldotta azt, hogy 60 százalékos átoltottságot jelenthessen be a tanügyi alkalmazottak körében. Csak az adatokkal kellett kicsit játszani, az eredmény pedig „tökéletes” lett.

2021. február elsején Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerint a romániai közoktatási rendszer 193 573 dolgozója fejezte ki (azaz 55,36 %) hajlandóságát az oltás iránt. Akkor összesen 353 261 ember dolgozott a tanügyi rendszerben, az adatok szerint.

Hírdetés

Nyolc hónappal később, 2021. szeptember 9-én a hivatalos adatok szerint összesen 193 430 közoktatási dolgozó oltatta be magát, vagyis kevesebben, mint ahány vállalták az év elején, hogy felveszik a vakcinát. Igen ám, de nemcsak ez a szám módosult, időközben úgy tűnik, hogy jó pár ezren távoztak az oktatásból, ugyanis már csak 317 531 ember dolgozott a rendszerben. Ha az utóbbi számhoz viszonyítjuk a beoltottak arányát, akkor kiderül, hogy megvan az a 61 százalék, amelyet Cîmpeanu az elmúlt hónapokban minden alkalommal felemlegetett.

Összesen 35 730 közoktatási alkalmazott tűnt el kézen-közön a nyilvántartásból, és nem tudni, hogy hova párologtak. Az átoltottságot tekintve mindenképpen jól mutat, mert ha a februári összlétszámmal kalkuláltak volna, akkor a beoltottak aránya mindössze 54,76 százalék lett volna.

A G4Media és az Edupedu portál által összegyűjtött adatok alapján elmondható, hogy egyetlen hiteles forrás sem támasztja alá az Oktatási Minisztérium által közölt adatokat, ugyanis az oktatási minisztérium 2020-as jelentésében: 339 585 alkalmazottról számolnak be. Az Országos Statisztikai Intézet jelentése 2020-ban 360 ezres létszámot rögzít. A minisztérium 2021. január 15-i adatai 353 261 alkalmazottat említenek. a legfrisebb adatok azonban a Pénzügyi Minisztériumtól számaznak, 2021 júliusából. Eszerint összesen 348 729 alkalmazottja van az oktatási rendszernek, a magánszférát nem számolva bele.

Gyakorlatilag egyetlen olyan hivatalos statisztikát sem találtak,
amelyben az oktatási rendszerben dolgozók összlétszáma 317 531 lenne, ami alapján a 60 százalékos átoltottság valós adatként működhetne.

Címlapfotó forrása: Edu.ro


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »