Több mint 10 százalékkal többet keresünk mint tavaly

Több mint 10 százalékkal többet keresünk mint tavaly

Idén májusban a bruttó átlagkereset 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A január és május közötti időszakban a bruttó átlagkereset 323 400 forint, a nettó átlagkereset 215 000 forint volt, mindkettő egyaránt 12,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Az elemzők nagyobb mértékű emelkedésre számítottak.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 327 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 340 000 forint volt – írja jelentésében a KSH.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 300 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A január–május időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 323 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 ezer forint volt.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (610 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (208 100 forint).

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 300 800 forint volt a jelentés szerint.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 215 ezer forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett.

A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 223 600 forintra becsülhető.

A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8400, illetve 7400 forint – áll a KSH adataiban.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,1, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,2 százalékos növekedése mellett a reálkereset 9,7 százalékkal emelkedett.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 338 800 forint volt, 12,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt.

Hat év alatt 51 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek Magyarországon, emellett a reálbérek is kimagasló ütemben, közel 32 százalékkal nőttek. A kormányzat közszférában végrehajtott béremeléseinek, továbbá a versenyszféra növekvő munkaerő-keresletének és a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően már 65 hónapja folyamatosan a reálbér-emelkedés hazánkban – számol be közleményében a Pénzügyminisztérium.

A bérnövekedés folytatódását a 2019-es költségvetés is nagymértékben támogatja, hiszen a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet, ami a vállalkozásoknak további béremelésekre adhat mozgásteret.

A közszférában is folytatódnak a bérfejlesztések, 2019-től tovább nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók, valamint az egészségügyi szakdolgozók fizetése, az önkormányzati köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérrendezését is tervezzük, a költségvetés pedig fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években már megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is.

Idén január-májusban a bruttó bérek 323 ezer, a nettó bérek 215 ezer, a – folyamatosan növekvő – családi adókedvezménnyel növelt nettó bérek pedig még nagyobb mértékben, 2018 májusában hozzávetőlegesen 226 ezer forintra nőttek. Ez azt jelenti, hogy

éves alapon 12,1 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó keresetek egyaránt, a reálbérek pedig 9,7 százalékkal nőttek.

A nemzeti kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatás elérése és az, hogy a gazdasági növekedés eredményét a munkavállalók is egyre inkább érezzék. A növekvő bérek és a munkából élők számának dinamikus növekedése emellett a magyar gazdaság fellendülését is érdemben támogatja, párhuzamosan a költségvetés egyensúlyának megőrzésével.

2018 májusában a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 10,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Mindez kis mértékben alulmúlta a 11,2 százalékos piaci várakozást – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

A versenyszférában 11, míg a közszférában 9,9 százalékkal emelkedtek a bérek éves alapon.

Hosszú idő után először tehát dinamikusabb volt a bérnövekedés vállalkozásoknál, mint a költségvetési szerveknél. Ez elsősorban az utóbbi szektor nem havi rendszerességű kifizetéseinek visszaeséséhez kapcsolható.

Csak a rendszeres jövedelmeket vizsgálva továbbra is a korábbi sorrend figyelhető meg.

A munkaerő iránti kereslet tekintetében nem látható érdemi változás, ami jó hír. Nemzetgazdasági szinten 1,4 százalékkal bővült az alkalmazásban állók létszáma, mindezt úgy, hogy a közfoglalkoztatottak száma tovább zsugorodott.

A legnagyobb felszívó erővel a jelentősebb ágazatok közül továbbra is az építőipar rendelkezik.

Az idei év első öt hónapját tekintve a reálbérek 9,7 százalékkal emelkedtek, és bár a munkaerőhiány további felhajtó erőt képvisel majd, az emelkedő infláció miatt könnyen lehet, hogy ha csak kis mértékben is, de idén mégsem érjük el a kétszámjegyű reálbér-emelkedést.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »